Volt, mikor vele mentem a gyárba, akkor csak azt figyeltem, hogy hogyan használja a kezeit, rendszerint mutogat, és sokat beszél, és kérdez, és és és ..
Nem áll meg, nem tudod megállítani. Egyszerűen nem vagy képes arra, hogy azt mondd neki, hogy: Állj, pihenj..! Nem, mert nem fogja megtenni. Nem azért mert szabályszegő, vagy, mert nem hallgat meg téged. Szó sincs erről. Seb csak azt teszi, amit szeret, amit a legjobban szeret a világon. Az pedig nem más, mint az autók és a vezetés.
Egy valami szakította el ettől, az idő. Indulnunk kellett a következő állomásra. A kanadai Montréal városába. Az várost imádjuk mindketten, viszont Seb-nek pikáns élményei vannak.
Újoncként egy szex klubból menekült ki, ellopták a hitelkártyáját és azzal fizettek ki egy drága vacsorát.
- Már kíváncsi vagyok, hogy idén mi lesz. – nevetett Sebastian, miközben a reptérre értünk.
- Nem lesz semmi, ezt megússzuk ilyen élmények nélkül is – kacagtam én is.
- Valami azt súgja nem lesz igazad- tette hozzá, mikor beértünk a váróba.
Először nem értettem, hogy miért mondja, majd mikor felnéztem, és láttam azt, hogy az emberek sztrájkolnak megértettem az előző mondatát.
- Tudtam, hogy lesz valami idén is.
- Ez veled jár- nevettem.
A repülő szerencsére felszállt. Az első osztály utasai a turisták ételét kapták. Nos, nem volt valami szemet gyönyörködtető látvány. Még szerencse, hogy készítettem pár szendvicse indulás előtt.
- Ez azért mégis csak jobb- dicsért.
Az út hosszú volt, nekem főképp, aki nem szeret repülni és, aki még mindig nem szokta meg, hogy kéthetente repül. De megérte, mindig megéri.
A szállodába mentünk először, s miután lepakoltunk a pályára vezetett az utunk. Hova máshova? Sebastian-nak minden gondolata ott jár, attól a perctől kezdve, hogy elkezdődik a versenyhétvége első napja, ami a hétfő.
Utcai pályáról beszélünk, így az autóval is végig mentünk rajta. Majd a csapathoz a boxba. Aztán elkezdte Seb az első feladatát, minden hétvége azzal kezdődik ugyebár, hogy a nevét írja le, kb. 5000 alkalommal.
Mindig végignézem a képeket, amik készülnek egy-egy nap alatt róla. Csütörtökön ez volt számomra a legkedvesebb. A kissrác, akinek a szeme azt tükrözte, hogy tiszteli azt az embert, aki előtte van, és hasonlítani szeretne rá. Már ilyen fiatalon tudja, mit akar, látja maga előtt a példát.
Vele szemben pedig a srácot, aki bár legalább 10 évvel idősebb, mégis olyan a lelke, mint az előtte álló kisfiúnak. Mintha ugyanazt látnám, mintha tükörbe néznének.
Ekkor döbbentem rá magamban arra, hogy szeretném, ha kisfiúnk lenne.
Péntek végre az első nap, amikor tényleg elindul a hétvége.
Az első edzésen azonban a Bajnokok fala, nevéhez méltóan megfogta a bajnokot. Szerencsére Seb nem sérült meg, és az autón sem kellett hatalmas módosításokat végre hajtani. Seb lefékezte az autót, így az lassan csapódott be.
A második edzésen részt tudott venni, és a második helyen végzett. Elégedett volt az első nappal, azok után, hogy azelőtt pár órával az autó jobb oldalát leamortizálta.
Este együtt vacsoráztunk Chris és Mark társaságában, az egyik étteremben. Kellemes hely volt, a hangulat pedig nagyszerű volt.
A szállodába későn értünk vissza, nagyon fáradt voltam így szinte azonnal el is aludtam.
Szombaton verőfényes napsütésre ébredtem. Seb még aludt, reggel 8 volt.
Lezuhanyoztam, és mire visszaértem Seb felülve fogadott.
- Azt hittem megvársz ezzel- kezdte a reggelt.
- Gondoltam rá, de nem akartalak felébreszteni. Majd legközelebb.
Beállt a zuhany alá, majd miután mindketten frissen és illatosan álltunk elindultunk reggelizni.
Szombat volt az első nap, amikor először éreztem az időeltolódást.
Sokat ásítoztam, és fáradt is voltam, pedig jól aludtam, éjszaka sem ébredtem fel egyszer sem. Nem is értettem miért van ez. De Seb-re is hatásos volt. Egymástól kaphattunk el valamit.
Ha álmosan, ha nem, de megnyerte a 3. szabadedzést, az időmérő előtti utolsó felvonást.
Apróbb változtatások és a különböző kisebb kategória betétfutamai után elkezdődött a kvalifikáció. Igazából nem volt semmi meglepetés, nem is számítottam másra, mint sem arra, hogy megszerezzük a pole-pozíciót.
Egy újabb lépés a győzelem felé? Talán. Legalábbis mindenki ezt hitte.
Korán értünk vissza a szállodába, ilyenkor már semmi más sem számít, csak a rajt, majd a versenytáv és a hibátlan kiállások.
Hajnalban arra ébredtem, hogy a hotel ablakát veri az eső. Az eső nem hagyott alább, csak esett és esett. A verseny tehát a SC mögül indult, majd elengedték a futamot, de meg kell állni, beláthatatlan volt a teljes pálya, és eszméletlenül vizes.
Két órán át állt a futam, Seb az elején nem akart kiszállni az autóból, végül csak bejött a boxba. Nem akart kiesni a ritmusból, és beszélgetni sem.
Akárhányszor indították újra ezt a versenyt, mindannyiszor jól végezte a dolgát, tisztában volt azzal, hogy hogyan játsszon a mögötte levő mezőnnyel, kénye kedve szerint irányított. A verseny 4 óra 4 perc után ért végett. A sokat hibázó, büntetést kapott, saját csapattársát is kiütő, Fernandót is kiejtő, a verseny után több esetben is vizsgált Jenson Button nyerte a viadalt. Miért? Miért írom le ezeket? Felsoroltam azokat a hibákat, amelyeket ez idő alatt elkövetett a győztes, és néhányat, amelyet a többiek követtek. A 4 óra alatt, Sebastian-nak egy pillanatra remegett meg a keze. Ez a győzelemre került. Egyetlen hiba, a második helyet jelentette. Míg mások annyit hibáztak, amennyit akartak, és ez győzelmet ért. Seb nagyon csalódott volt, az én szívem pedig majd megszakadt. Bár tudtam, hogy az adott helyzetben magát okolja, és csalódott, tudtam, hogy rosszul érzi magát, mint ahogy azt is, hogy nem fogja magát ezen sokáig emészteni. Tudtam azt, hogy ma még rossz, és fáj, de holnap, és holnap után, már nem is gondol erre. Akkor már újra Európában jár majd, és a következő verseny gondol, amit meg akar nyerni.
Amikor ránéztem, csak egy idézet járt a fejemben. Egy mondat, amit Kimi mondott.
’ Ha esetleg veszít az ember, akkor veszít, végülis nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meglehet nyerni és meg is kell.
