Vissza a munkába

Szerdán értünk Ausztráliába. Izgatott voltam. Egy részről alig vártam, hogy végre újra autóban lássam Sebastian-t, másrészről pedig nagyon vártam, hogy találkozzam a többiekkel is. Van néhány ember, akiket azért kedvelek, még egy ilyen kiélezett versenysorozatban is, mint a Forma-1, ahol persze mindenki arra pályázik, hogy elverje a másikat és megszerezze a bajnoki címet. Persze az sem hagyott hidegen, hogy a többiek hogyan készültek az évadra. Igen, olvastam híreket arról, hogy ki hogy áll és a tesztek alatt is volt lehetőségem arra, hogy odafigyeljek mások munkájára és eredményeire, de azért ezekből nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni. Így várnunk kellett az első versenyhétvégére. Ami végre elérkezett.

Boldog voltam, hogy végig nézhettem, hogyan sétálnak körbe a pilóták az aszfalton. Seb és Tommi mellett én is ott voltam. Kézen fogva Seb-bel. Nem akartam zavarni, mondtam, hogy megvárom, amíg körbejárja, de azt mondta, őt, ezt nem zavarja, sőt örül annak, hogy mellette vagyok.

A pálya célegyenesében találkoztunk Fernandóval. Fernando volt az egyik olyan ember, aki hiányzott. Nem sokat találkoztunk a szünetben. Néhányszor hívtuk egymást, és együtt is ebédeltünk, de nem sokat tudtunk találkozni. Durván fog hangzani, de ha úgy vesszük beáldoztam a vele való kapcsolatomat arra, hogy Daviddal lehessek. Davidot sokkal kevesebbszer látom, mint Fernit, így azt mondtam magamnak, hogy ha kevesebbszer látom őt a télen az nem gond, hiszen a szezonban minden második hétvégén találkozunk majd, és legalább lesz mit bepótolni.

- Szia – köszöntem rá, amikor mellé értünk.

- Sziasztok! – válaszolta, amikor meglátta, hogy kik is vannak mellette.

- Régen láttalak, jól vagy?

- Igen, remekül. Alig várom a rajtot.

- Mi is. – válaszoltam.

- Ne haragudj, de most mennem kell. Később találkozunk.

- Oké, persze – válaszoltam, majd mi is elindultunk.

Seb egy elég furcsa szituációban találta magát, de remekül helytállt: )

Hogy egész pontos legyek, Sebastian Vettel birkaterelésen, majd birkanyíráson vett részt.

Nem ijedt meg a feladattól, ami nem lepett meg, hiszen mindig mindent belead, abba amibe belevág. Az, hogy milyen jól helytállt, az még engem is megdöbbentett. Mert bár soha életében nem csinált még hasonlót, mégis nagyszerűen megoldotta a feladatát.

A csütörtöki sajtótájékoztatón már mindenkin érződött, hogy újra vezethetnek. Ők nem is izgatottak voltak, inkább csak, mint a gyerekek, akiktől 4 hónapja elvették a játékot, de most végre visszakaphatják.

Sebastian, azaz ember, akit mindenki kedvel, legalábbis nem utálja nyíltan. Szóval mindenkivel jó viszonyt ápol. Bár azon nem lepődnék meg, hogy ha lenne olyan pilóta is, aki titkon pályázna a helyére, a képességeire vagy csak pusztán irigyli azt, ami Seb elért.

Seb egyáltalán nem az a fajta ember, aki mások orra alá dörgöli a sikereit, ő is úgy ült a sajtótájékoztatón, mint mindenki más. Egyáltalán nem érezte magát kiváltságosnak.

Már csütörtökön mindenki pénteket akart. Így, amikor elérkezett, és a pálya megtelt szurkolókkal, zászlókkal, plakátokkal már csak arra vártunk, hogy felbőgjenek a motorok is, és hivatalosan is kezdetét vegye az új, a 2011-es Formula-1-es szezon.

Pénteken két edzésre került sor. Az első edzésen a Red Bull duó végzett az első két helyen. Seb volt a második. A második edzésen már a McLaren kettőse volt a leggyorsabb, Seb a negyedik helyen zárt.

Volt még egy fontos dolog. Az autó is. Bár nem tudta, hogyan nevezze el az új autót, a Kylie Minoque-val való találkozás megerősítette abban, hogyan nevezze el az új játékszerét. Íme a név:

Szombat reggelre már többen voltak kint a pályánál. Tudták, hogy ez már nagyobb jelentőséggel bír, mint a pénteki nap eseményei. A reggeli, időmérőedzés előtti utolsó, 3. szabadedzés kicsivel, de felpaprikázta a hangulatot. Ugyanis a Red Bull kettőse végzett az élen, mégpedig a Vettel, Webber sorrendben, tette mindezt úgy, hogy köztük is 8 tizedes időbeli különbség volt. Jó hírt jelentett tehát a Vettel és a Red Bull fanoknak. Pár órával később már mindenki várta, hogy kezdetét vegye az év első időmérőedzése. Amikor pedig zöldre váltott a boxutca végén a lámpa, a szurkolók őrjöngve vették tudomásul, hogy elkezdődött.

Ahogy telt az idő, úgy lehettem egyre biztosabb abban, hogy tökéletes munkát végeztek a szerelők és a tervezők télen. Nem kívánhattam volna jobb kezdetet, mint azt, hogy végig menetelve megnyerje az évad első időmérőedzését. Mi lett más Sebastianban?

Talán csak annyi, hogy afféle Kimi Raikkönen Jégemberes stílusban vette tudomásul a győzelmet. Nem ujjongott, mint tavaly, magabiztossággal vette tudomásul azt, hogy az első lépést sikerrel teljesítette.

We are who we are – hangzott a szájából. Nem tudtam arról, hogy Kesha-t hallgatott szombaton. : )

A sok interjú és gratuláció után este találkoztam vele újra. Ilyenkor nem szoktam rajta lógni, persze ő ezt soha sem így nevezte. Mindig kitaláltam valami ürügyet, hogy miért nem akarok vele menni. Akartam, de kell egy kis szabadlevegő mindkettőnknek, hogy hiányozzunk egymásnak és ez által nagyobb a viszontlátás is. A Renault box előtt sétálva eszembe jutott Robert, aki a balesete miatt nem lehet velünk.

- Nekem is nagyon hiányzik. Bármit megtennék, azért, hogy ő itt lehessen most.

- Épp erre gondoltam én is .. – ismertem a hangot és tudtam, hogy ki az, aki ennyire közel áll Roberthez, hogy ilyet mondjon.

- Te voltál bent hozzá a kórházban, milyen volt?

- Nem mehettem be hozzá akkor, amikor ott voltam. Rögtön az után, hogy megtudtam, hogy mi történt, felültem az első repülőre és odamentem. Ott elmondták, hogy mi történt, mindent elmondtak, amit tudnom kellett. Nem hittem el, azt, ami történt.

- Én még most sem vagyok képes felfogni.

- Te nem voltál bent a kórházban?

- Nem, még nem. Tudod, nem tudok odamenni. Robnak lenne szüksége rám, és ha odamennék, akkor az lenne, hogy ő vigasztal engem, mert ilyen ember vagyok. Nem tudok könnyek nélkül bemenni hozzá. Neki pedig nem erre van szükségre, ha nem arra, hogy támogassuk és mellette legyünk. Nem tudnék ott ülni az ágya mellett és azt mondani neki, hogy minden rendben lesz, erős vagy, sikerülni fog és újra a pályán leszel.

- Neki erre van szüksége. Ott kell lennünk mellette, egyedül nem fog menni neki.

- Én nem ezt hiszem. Igen, mellette kell lennünk, de egyedül ő képes arra, hogy újra olyan lehessen, mint régen. Nem mondhatjuk meg neki, hogy mit tegyen, nem foghatjuk a kezét, nem segíthetünk akkor, ha ő maga nem hiszi el, hogy képes erre. Ez másképp nem megy Fernando, ha ő maga nem küzd és feladja, akkor nem tehetünk semmit. Tudom, hogy neked ő a legjobb barátod, tudom, hogy ezt ő is így érzi, de itt most te sem tehetsz semmit. Nem gyógyíthatod meg. Mellette lehetsz, igen, és ezt is kell tenned, de nem mentheted meg. Nem kezdhet önsajnálatba, nem hiheti egy pillanatig sem azt, hogy neki vége van, és nincs jövője. Egy gyors ember, egy ágyban hosszú ideig, anélkül, hogy mozogna, anélkül, hogy azt tehetné, amire született. Ez az élete, és neki kell megküzdenie azért, hogy újra visszatérhessen. Csak rajta múlik.

- Miért mondod ezeket ilyen súllyal?

- Mit gondolsz, szerinted, hogy érzi most magát? Most, amikor a tv-ből nézi azt, hogy hogyan vezettek ti, azt, hogy a csapata, hogyan szerepel és azt, hogy most ott ül valaki az ő helyén. Aztán, amikor eszébe jut az, hogy az első tesztet ő nyerte meg, és nyilván ő sokkal jobban tudja, hogy mennyi is van a Renault-ban, mint bárki más. Eljut majd oda, amikor saját magát kezdi el okolni a helyzetért, akkor lelassul a gyógyulása, mert lelkiekben kell erősnek lenned, ahhoz, hogy a tested erős legyen. A saját életét nehezíti majd meg, és lassan, de belefullad az önsajnálatba. Akkor pedig képtelen lesz visszatérni.

- Rendbe fog jönni. Mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen és hidd el nekem, hogy sikerülni is fog. Erős, kitartó és soha nem adja fel.

- Tisztában vagyok ezzel. Épp ezért nem mentem még be. De hamarosan erre is sor kerül majd… - nem tudtam tovább folytatni a mondatomat, egy hang szakított félbe minket. Sebastian volt az, engem keresett, mert indulni szeretett volna vissza a szállodába.

- Vezess lassan holnap – vetettem még oda Fernandonak, aztán elindultam Seb felé.

- Végre megvagy! – lelkesedett Seb.

- Eddig sem én voltam az, aki nincs meg. Különben is hol voltál eddig? Megnyersz egy időmérőt és eltűnsz? – viccelődtem vele.

Ő pedig felkapott, körbe forogtunk, majd miután letett, megcsókolt.

Igazam volt, nem tűnt el belőle a gyerek. Visszamentünk a hotelbe és egy forró fürdő után ágyba bújtunk. Seb nyugodtan szokott aludni a futamhétvégék alatt. Nem izgul, nincs fent hajnalig. Nem volt ez másképp most sem. Hamarabb aludt el, mint én. Mert arról nem beszéltem, hogy én viszont nagyon is szoktam izgulni a verseny hétvégék során.

A reggel hamar jött el. Reggel 8-kor már a reggelit is felhozták a szobánkba. Kávé és narancslé. Mondanom sem kell, hogy én ittam a kávét. Seben egyáltalán nem látni stresszt, feszültséget, nyugtalanságot. Ebben sem változott.

Egy órával később már a pályán voltunk. Együtt mentek a Red Bull boxba. Nagyon élvezem, amikor kézen fogva sétálunk végig a boxutcán. Itt aztán, már a mérnökökkel, szerelőkkel és a csapat többi tagjával beszélt. Megcsókolom és hagyom had dolgozzon. A taktikát, és sok minden mást is meg kell még beszélnie ilyenkor. Bár még órák vannak a rajtig, van elég teendő. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a dolga. Örömmel figyelem ennek a csapatnak a munkáit, az összes embert ismerem, mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy Sebastian bajnok lehessen, és mindenkit, aki ma itt van velünk.

Egy nagycsalád lettünk az évek során.

Már a rajtrácson álltunk, az autókkal, pilótákkal, szerelőkkel, riporterekkel. Ahogy az lenni szokott. Onnan körbe nézve a tömegen euforikus hangulatba ejtett. Mennyi ember, és mennyi féle ember. Az a sok zászló, és plakát.

Még mielőtt Seb újból felöltötte volna a tűzálló maszkot, és a bukósisakot, odaléptem, megöleltem, megcsókoltam.

- Tudom, hogy sikerül. Szeretlek.

- Szeretlek.

Azzal Tommival mi is levonultunk a rajtrácsról. Amíg a pilóták teljesítik a felvezető kört, addig mindenkinek van ideje arra, hogy visszatérhessen a saját boxába.

Imára kulcsolt kezekkel ültem a boxban, amikor az első lámpa kigyulladt. Majd sorban a többi is. Aztán kezdetét vette az 58 idegőrlő kör az ausztrál aszfalton. Nagyon jól sikerült a rajt, és sikerült meglépnie a többiek előtt. Hátul szokás szerint, a hogy lenni szokott ment a csata a jobb pozícióért. Elöl pedig senkitől sem zavartatva autózott a világbajnok, elegendő előnnyel Hamilton előtt. Feszülten figyeltem, ahogy mellettem épp az első kerekcserére készülődtek. Minden simán ment, és miután a többiek is kiálltak a kerékcserére, Seb is visszakerült az élre. Ráadásul sikerült az előnyét is gyarapítania.

Miután a második kiállás is rendben zajlott, és az előny is nagyobb volt, mint az első boxba jövetelnél, nem volt kérdés, hogy hanyadik helyre érkezik vissza. Ezt a győzelmet senki sem vehette el tőle. A rajttól, a célig vezetve nyerte meg az év első futamát. Mondhatták, hogy egy unalmas versenyt láttunk, de csak azt tudja milyen is volt, aki a helyszínen nézhette végig ezt az egészet.

A dobogón három boldog arcot láthattunk. Én azonban csak egyre figyeltem.
Ott állt az a srác, aki 4 hónappal ezelőtt, világbajnokságot tudott nyerni, azaz ember, aki ott folytatta, ahol abbahagyta. Ugyanazzal a gyerekes mosollyal, az a kócos hajával hallgatta végig a német himnuszt. Leírhatatlanul boldog voltam.

Seb mindennap bebizonyítja nekem, hogy érdemes léteznem. Neki köszönhetem életem minden boldog pillanatát.

Onnan, lentről nézve elképesztően büszke voltam rá. A futam utáni interjúk során nagyon boldog volt:

Nagyon, nagyon szerelmes vagyok ebbe az autóba. Már most imádom. Tökéletesen kezdtük egymás kapcsolatát a szezonban. Nagyon boldog vagyok ezzel a mai eredménnyel, és úgy gondolom, hogy a csapat is. Minden tökéletesen működött és nem lehetett okom a panaszra.

A verseny első felében volt némi nyomás rajtunk Kylie-vel, de végül megoldottuk a problémát és megnyertük a versenyt.

Nem mondanám, hogy unalmas versenyt zártam volna. Én speciel nem unatkoztam, és időm sem volt rá, mivel folyamatosan figyelnem kellett a rendszereket, a gumik működését és a változatosság kedvéért a pályát is.

Ezzel együtt maximálisan fel kellett készülnöm a váratlan helyzetekre, mivel ez a pálya híres erről.

Az interjúk, nyilatkozatok után, végre én is kaphattam belőle egy darabot.

- Mondtam, hogy sikerül. –szinte üvöltöttem, majd egymás nyakába borultunk.

- Gyere, menjünk. – mondta.

- Hová? – értetlenkedtem.

- Majd meglátod. – azzal magával vitt.

Néhány fotós, riporter, újságíró volt jelen a helységben. Az egyik riporter, nem más volt, mint David Coulthard, aki épp a 40. születésnapját ünnepelte a hétvégén. Ez alkalommal a Red Bull meglepte őt egy tortával, és egy kisebb bulit tartottak a tiszteletére.

A nagy öreg, aki gyerekké vált a kissrác hatására. Azt hiszem ez a megfelelő szalagcím, annak a cikknek, amit ez után írhattak az újságok.

A torta első darabkáját David Sebastiannak nyújtotta át, aki a korát nem tisztelve törölte képen Davidot. Hatalmas nevetés, kacagás után David is reagált, és a kölcsön kenyér visszajár alapján visszaadta Sebnek. Aki miután kitérni nem tudott a támadás elöl, de egy csellel visszavágott. Ölelést színlelve közel került hozzá, és a vadonatúj pink ingjébe törölte tortás képét. Mondanom sem kell, annyira volt vicces, mint amennyire tortás mindkettejük arca.