5 nap. Mindösszesen ennyi idő volt arra, hogy a csapatok áttegyék székhelyüket a maláj paddockból és Kínában építsék fel motorhome-jaikat.
Nem mentünk haza, nem utaztunk el sehová sem. A maláj győzelem másnapján már a repülőn ülve olvastam az újságokat.
Egy viszonylag rövid repülő út után, (mindenképpen rövidebb volt, mint Európából Ausztráliába, vagy épp Európából Malajziába) Kínában találtuk magunkat.
Megdöbbentő volt az a hatalmas szmog felhő, ami itt fogadatott minket, és az egészségriasztás sem volt épp megnyugtató.
Sebastian az Infiniti autógyárnak tesztelt és mutatott be néhány autót.
Az ázsiai időszámítást már megszoktam, ezért nem is értem, hogy mi történt velem. Nem éreztem magam jól a szerdai napon. Fogalmam sincs mi történt velem. Talán nem is az volt az oka, hogy másképp mérjük itt az időt, mint otthon. Talán inkább az lehetett a baj, hogy a tikkasztó maláj hőség után, itt már nem volt annyira meleg az idő, és ez volt az, ami miatt rosszul éreztem magam. Nagyon fájt a fejem, többször is megszédültem. Szinte az egész napot az ágyban töltöttem, mert az ügyeletes ápolóm nem engedte, hogy felkeljek. Nem is volt ezzel túl nagy gondom, Seb sem ment sehová. Pár órára ment el pusztán a csapathoz, aztán visszatért, és szinte a teljes napot együtt töltöttük. A csapat orvosa vizsgált meg, adott egy injekciót is. Aminek igazából semmi jelentősége nem volt, de jobbnak látta, hogy ne legyen ennek semmiféle következménye, engem is megnyugtatott, mert tudtam, hogy a baba biztonságban van, Seb pedig duplán örült, mert a baba is és én is jobban lettünk.
Másnap nem akarta, hogy én is vele tartsak a pályára, de sikerült meggyőznöm.
- Menj csak , itt várunk majd.
- Vigyázzatok magatokra.
Addig a csapattal voltam, a büféjükben. Nem ettünk máshol, és nem is ettünk mást, csak, amit a csapat konyháscsapata készített nekünk. Így amíg Seb a pályán volt, addig mi ettünk. Nem tért vissza rögtön, előtte még a rajongóinak dedikált, miközben volt ideje arra, hogy egy kicsit megtréfálja Felipét.
Miután újra visszatért hozzánk, azt mondta, hogy már indulhatunk is. Furcsálltam, mert nem szoktunk ilyen korán visszamenni a szállodába. De ő azt mondta, hogy azért megyünk vissza, mert pihennem kell még, és azt szeretné, ha tökéletesen jól lennénk a hétvége hátralévő részére. Nem tetszett nekem, hogy miattam kell hamarabb elmennünk, de ezúttal nem tudtam meggyőzni.
Egy kicsit aludtam, majd kopogásra ébredtem.
- Aludj csak, drágám, tovább. A csapat küldött vacsorát, majd szólok, ha eszünk. Te csak pihenj.
- Szeretlek. – mondtam, majd hagytam, hogy újra elnyomjon az álom.
Két órával később Sebastian ébresztett, azzal, hogy kész a vacsora, amit már az ágyba is hozott nekem. Együtt ettünk az ágyban, majd lezuhanyoztunk, és hamar elaludtunk. Nem is értem, hogy tudtam ilyen hamar elaludni, azok után, hogy szinte az egész délutánt végig szundítottam.
Másnap azonban nagyon hamar kivert az ágy és alig vártam, hogy a paddocban legyünk.
Az egész napot a garázsban töltöttem, küldtem egy videó üzenetet is a rajongóknak. Elégedett voltam, és leírhatatlanul büszke hiszen, mindkét edzést az élen fejeztük be. Az pedig, hogy az edzés korai szakaszában sikerült olyan kört futnunk, amit képtelenek voltak felülmúlni, még ezen is túltett.
Este együtt vacsoráztunk a csapattal. Majd végre szombat reggelre ébredtünk, és a harmadik edzés megnyerése után ( mert azt is mi nyertük meg ) , elérkezett végre az időmérő is.
Igazából, az a dominancia, ami uralta eddig a hétvége eseményeit nem mutatkozott meg. Legalábbis nem rögtön. Mert Seb sem a Q1-et, sem pedig a Q2-t nem az élen zárta, de hát a futott idő elég volt ahhoz, hogy tovább jusson, és nem itt kell nyerni ahhoz, hogy övé legyen a pole. Szomorúsággal töltötte el a csapatot Mark kiesése. ( Már a Q2-be sem tudott bejutni).
Háromból három, ami a szombatokat illeti, és kettőből kettő, ami a vasárnapokat. Holnap következik a harmadik. Nem tudom miért, de nem úgy éreztem magam, mint az elmúlt két győztes szombat után. Ezúttal valami mást uralkodott el rajtam. Féltem, és nem akartam vasárnapot. Nem tudtam megnyugodni sem, de beszélni sem akartam róla, mert azzal Sebet is nyugtalanná tettem volna, amit a legkevésbé sem akartam. Magamban merültem el és próbáltam megtalálni az okot, az okát annak, hogy miért nem vagyok jól, miért nem tudok most ennek a rajtelsőségnek feltétlenül és nyugalommal örülni. Seb jól rajtol, eső nem lesz, rendben van az autó, a gumik már bizonyítottak hasonló terepen, a csapat is bizakodó, akkor én mi a fenéért nem vagyok képes arra, hogy lenyugodjak, és úgy lássam a dolgokat, mint ahogy a csapattagok. Ma nem éreztem csapattagnak magam, nem éreztem egynek magam közülük, nem, mert nem éreztem, azt, amit ők.
Amennyire lehet próbáltam elfojtani magamban ezt az érzést, és tudomást sem vettem róla.
Este a vacsoránál sem beszéltem túl sokat, igazából csak játszottam az étellel és a villámmal. Nem voltam éhes, vagy inkább csak nem tudtam lenyelni egyetlen falatot sem.
- Miért nem eszel? – kérdezte a vacsoránál.
- Nem vagyunk éhesek, de majd eszem, ha úgy érzem, a kicsinek ennie kell. Majd szól – mosolyogtam.
A vacsora további részében inkább csak néztem, ahogy Seb eszik. Mindig megnyugtatott, ha figyelhettem. Az olyan varázsos.
Visszamentünk a hotelbe, letusoltunk, majd ágyba bújtunk. Elfordultam Seb mellől, eljátszva, hogy alszom. Persze, ha olyan könnyen ment volna. Eszem ágában sem volt aludni. Nem tudtam lehunyni a szemem, ahhoz túl ideges voltam.
Pár órát aludtam, akkor is rémálmaim volt. Nyugtalan és fáradt voltam másnap is.
Seb kipihent volt, és várta a versenyt. Délelőtt 11 körül értünk a pályára.
Sebastian kicsivel később szállt fel a kamionra a többiekkel és vitték őket körbe a pályán.
- Még mindig nem verted ki a fejedből, azt a rossz érzést?
- Hmmm? – nem tudtam honnan jön a hang.
- Tegnap nem örültél túlzottan, így arra gondoltam, hogy azért mert egy rossz érzésed van.
- Valóban, de még mindig megvan. Alig aludtam az éjjel. Valami nem lesz jó..valamivel gond lesz.. nem tudom mivel, de érzem, hogy ez ma nem lesz meg..
- Azért ne add fel ilyen hamar.
- Persze, hogy nem, de ezt mond meg az érzéseimnek is..
- Az érzések elmúlnak, ez is elmúlik. Különben is, mi van, ha igazad lesz, a második hely is megfelel nekünk. Még ma. – nyugtatott Tommi.
- Annál rosszabb sohase legyen.
- Megyünk?
- Hová?
- A rajtrácsra, lassan körbe érnek a pályára. Aztán Seb átöltözik, autóba pattan és ott még megcsókolhatod.
- Csak ott?
- Ha az öltözőbe mennél vele, félő, hogy el sem indulna a futamon.
Tommi a maga finn stílusával, ugyan, de mindig megnevetett, meg tudott nyugtatni. Ez így volt most is.
13:45-kor már a rajtrácson álltam, az 1-es számú Red Bull mellett.
Ilyenkor mindig körbenézők a lelátókon, a rajongók hatalmas plakátjai, zászlói mindig feldobnak, és fantasztikus látni mennyi ember szereti Sebastian-t, és hogy milyen színes transzparensekkel, feliratokkal készülnek egy-egy versenyhétvégére.
Ez az egy ütötte meg nagyon a szememet. Jobb lett a kedvem. Tommi korábbi szavai, ez a zászló, és az, hogy ránéztem Seb-re máris jobb kedvvel és egy mélyről jövő nyugalommal töltött el.
A rajtot követően viszont már koránt sem voltam nyugodt. Első helyről indulva, a harmadik helyről fordult be Sebastian az első kanyar végén. A KERS hibája miatt, még mindig nem telt el hibátlanul egy verseny. A taktikának köszönhetően azonban Seb visszavette a vezetést. Hibátlanul ment, és az elrontott rajtot kijavítva vezetett. Addig, amíg a Pirelli gumik nem kezdtek el rohamosan kopni. 4 körrel a vége előtt, semmit sem tehetett, teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt, amikor Hamilton megérkezett mögé, és így meg is előzte. Második helyen végeztünk, egy ilyen verseny után.
Seb nyugalommal vette tudomásul a szituációt. Úgy állt hozzá, ahogy mindig is.
„ Ebből is tanultam „ – mondta. Ezt az embert, és ezt a hozzáállást szeretem, és örülök annak, hogy így gondolkodik. Én, bevallom sokáig éreztem magam ezután csalódottnak. Úgy éreztem, hogy elvettek tőlünk valamit, és tették mindezt jogtalanul.
Boldognak lenni egy második hellyel, és felkészülni a visszavágásra. .. ; ))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése