Meglepetés ?

Mondhatjuk, hogy az angliai utazásunk egy kis kiruccanás is volt, egy kis tartsuk távol a háztól a gyereket terv.

Seb mamája, Heiki, és én már hetekkel ezelőtt elterveztük, hogy mit hogyan csinálunk meg a születésnapjára, hogy mi lesz a menü, hogy ki lesz ott majd a bulin.

Nem terveztünk nagy bulit, mert azt sem Seb, sem pedig mi nem szeretjük.

Nem hívtunk meg a Forma-1 világából, igazából senkit sem. Tommi is részt vett a szervezésben ezért nem volt kérdés, hogy ő velünk ünnepel majd, különben sem hagytuk volna ki Sebastian életébe egy nagyon fontos személy.

Mindent előkészítettünk, telefonon tartottam a kapcsolatom az itthoniakkal, a repülőn is mindenről tudtam, hogy ki, merre van, és mit csinál épp.

Az én feladatom volt a legszebb, hiszen távol kellett tartanom Sebastian-t ettől az egésztől. Vagyis, vele kellett lennem, folyamatosan anélkül, hogy bármit is tudott volna.

Nem akar nagy bulit és felhajtást, mert ez is egy nap. Ő kibékült volna azzal, hogy együtt vacsorázunk kettesben, igen én is boldogan választottam volna ezt a megoldást, de miért fosszam meg a szüleit és a barátait attól, hogy vele ünnepeljenek?

Július 3-án reggel ugyanígy indult a nap, mint bármikor máskor.

Nem játszottam el, hogy nem tudom, milyen nap is van. Ahogy felébredtem ő még aludt, csak fölé hajoltam, megcsókoltam és azt mondtam:

- Boldog Születésnapot Kicsim.

- Már reggel van?

- Igen, reggel, és ez a te napod. Szóval, mit kérsz?

- Nos, egy csókot, és még egyet, és újra és újra.

- Szeretlek, és életem végig itt maradnék veled az ágyban, és csókolnálak, míg csak bírom, és hidd, el sokáig bírom, de kész a reggeli.

- Hmm, szóval sokáig?

Azzal az ágyba fektetett és megcsókolt. Olyan érzékien, olyan lassan, és annyira forrón, amennyire csak tudott. Éreztem a szerelmét, éreztem, hogy engem akar, és hogy ezt akarja. Nincs annál szebb érzés, mint amikor az, akit a világon mindennél és mindenkinél jobban szeretsz, ezt érezze. Te pedig őt érezd.

A reggelinél csak egymást néztük, és volt, mikor én adtam a szájába a falatot. Ő persze belement a játékba, és minden egyes falat után megcsókolt mondván: még édesebb legyen.

- Na és mit kapok?

- Micsoda?

- Tudom, hogy kitaláltál valamit, de remélem, senki sem ugrik elő a szekrényből.

- A szekrényből? Miért is kellene ugrania? Ne viccelj drágám, az túl kicsi lenne.

- Hatalmas tortát sem kapok, amiből kiugrik valaki, igaz?

- Miért akarsz te folyamatosan ugratni valakit? – nevettem.

- Én nem akarok, de attól félek, hogy mégis fog.

- Tortát azt kapsz, de abból nem hiszem, hogy képes lenne kiugrani valakit.

- Elhoztam Kylie-t is, legalábbis kicsiben, de egy darabban.

- Ezt te csináltad?

- Igen. Hát, ha Adrian látná, nem nagyon tetszene neki. Azt hiszem egy két helyén átépítettem.

- Köszönöm. Nagyon szép. Mégis mikor csináltad ezt? Mikor keltél?

- Korán, de nem számít. Tényleg tetszik?

- Nagyon is.

Majd megcsókolt.

Azt tettük, ami ő akart. Sétáltunk, kézen fogva járkáltunk. Miközben fogadta a telefonokat és válaszolt az üzenetekre.

Egy ilyen hívás alatt, hívtam fel Seb mamáját azzal, hogy elindultunk, és hamarosan ott leszünk. Sétáltunk, fel alá, és próbáltam terelni. Nem tudom, hogy hagyta-e magát, vagy annyira lefoglalta a telefonálás, hogy nem is vette észre, hogy merre is tartunk.

Amikor odaértünk már tudta, hogy valami nincs teljesen rendben. Legalábbis ő így fogalmazott.

- Tudom, hogy készültök valamire, csak annyit mondj, hogy kb. hány emberre kell, számítsak?

- Miről beszélsz? – sohasem tudtam hazudni neki. Neki nem lehet.

- A meglepetésről, amit az anyámmal szervezel már egy ideje.

- Ezt mégis honnan szedted?

- Drágám, szeretlek, ismerlek, és figyellek.

- Szóval te figyelsz engem?

- Mindig.

Azzal megcsókolt. Puhán, lágyan, érzékien..

- Ha már úgyis kitaláltad, akkor annyi legyen a meglepetés, hogy hányan és kik vannak a házban.

Kettőt kopogtam az ajtón, ez volt a jel. Azzal benyitottam, előre mentem, beálltam a többiekhez, és együtt kiabáltuk: Boldog Születésnapot!

Hátra soroltam és megvártam, amíg mindenki gratulál, megöleli, átadja az ajándékát. Csak álltam és néztem, hogy fogadja. Boldogan, mosollyal az arcán, csillogó szemekkel örült mindennek, legfőképpen azoknak, akik ma eljöttek miatta.

Minden olyan ember itt volt, aki szereti őt.

Boldog voltam, mert boldog volt.

Kellemesen telt az este, táncoltunk, beszélgettünk, énekeltünk, ettünk. Minden nagyszerűen zajlott.

Amikor végre hazakeveredtünk átadtam neki az én ajándékomat.

- Tudom, hogy nem akartál nagy banzájt, de nem akartam megfosztani a többieket attól, hogy veled legyenek ma, hogy veled ünnepeljenek.

- Tudom, és örülök neki, de most csak veletek szeretnék lenni.

- Én is csak ezt akarom. Neked van szülinapod, mit szeretnél?

- Tudtam, hogy csak este kerülünk ágyba, ezért hoztam egy filmet, ami már a lejátszóban is van, anya küldött vacsorát, amit mindjárt hozok. Itt vacsorázunk, filmezünk. Nem megyünk sehová, csak együtt leszünk, és élvezzük az estét.

- Ez nagyszerű. Máris imádom ezt a tervet.

- Te is ? – vigyorodott el.

- Drágám, boldog születésnapot, nagyon, nagyon boldogot!

- Tudod, veled ujjá születtem, és ha innen nézzük veled minden nap, egy születésnap.