Menekülés a győzelembe

Dilemma elé állított a sors és két válaszutat kínált. Kedden Sebastiannal együtt repülünk Malajziába, vagy Spanyolországba repülök, megnézem a mérkőzést és majd közvetlenül utána indulok egy későbbi géppel, de egyedül.

A szemem előtt lebegett a Davidnak tett ígéretem, mely szerint hamarosan újra ott leszek majd a meccseken, de előttem volt az is, hogy nem akarok külön lenni Sebastian-tól. Vele akarok menni, és nem két nappal később utazni végig egy több, mint 10 órás repülőutat.

Nem vagyok már gyerek, de fogalmam sem volt, hogyan döntsek. Felsoroltam a mellette és az ellene szóló érvéket, mindkét esetben.

A döntést végül mégis Sebastian-nak köszönhetően sikerült meghoznom.

- Davidra bízlak, nekem kedden mindenképpen fel kell ülnöm a gépre, te viszont elmész Spanyolországba, megnézed a meccset, és felülsz az első gépre, amelyik Malajziába tart, ott pedig én várlak majd.

- Nem akarok nélküled utazni. Még mindig félek a repüléstől. Emlékszel..

- Tudom, de ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy legyőzd a félelmedet.

- Lesz még erre épp elég alkalom – próbáltam hárítani.

- Nem, nem. Ennek most jött el az ideje. Menni fog.

Nem utaztam még egyedül. Ha mellettem volt ő, akkor nem is volt bennem félelem. Valahogy nem volt időm félni. Ez viszont más lesz, más, mint amilyen lenni szokott.

Seb kedd reggel ment el. Egyedül voltam aznap. Igazából nem csináltam semmi említésre méltót. Összepakoltam a cuccaimat. Spanyolországba szinte minden órában megy gép, felültem az egyik délutáni járatra, és két órával később már spanyol földön jártam.

Elmentem a barcelonai lakásunkra, letettem a táskámat, és már fel is hívtam Sebastian-t.

Még mindig a gépen ült. A gépen ülve van ideje pihenni, zenét hallgatni, olvasni, filmet nézni, felkészülni a hétvégére.

Mielőtt elment volna megnéztük, hogy mikor indul gép Barcelona-ból Malajziába. A meccs 20:00-kor kezdődött, a gép pedig éjfélkor indult. Tehát a meccs napján bepakoltam mindent az autóba, bőröndöt, repülőjegyeket, papírokat, gyógyszereket, mindent, amit magammal akartam vinni.

Daviddal szokás szerint a meccs előtt pár órával találkoztam.

- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk. Ne értsd félre, örülök neked, csak most, hogy hétvégén verseny van, azt hittem, nem leszel itt. Sőt, biztos voltam benne.

- Látod, ez is annak a jele, hogy nem ismersz engem- bátran mertem kimondani, mert biztos voltam abban, hogy észreveszi, hogy csak poénkódom vele. Kevés ember értette a humoromat, David volt az egyik.

- Seb már elutazott?

- Igen, tegnap reggel indult a gépe Malajziába. Az enyém pedig ma éjfélkor fog, úgy, hogy addig zavarjátok le ezt a mérkőzést, rendben? – nevettem.

- Mindent megteszek majd ennek érdekében.

- Akkor Shaktar.. láttam a sorsolást, de úgy gondolom, könnyen megbirkóztok velük.

- Nem becsüljük le az ellenfeleinket, de azon leszünk, hogy ez így legyen.

- 5-0

- Mit mondasz?

- Jah, nem, nem semmit, csak annyit, hogy szerintem 5-0-ra nyertek ma.

- Majd meglátjuk, hogy igazad lesz-e..

- Az lesz, hidd csak el nekem.

Aztán a szokásos helyemre ültem, ahonnan jól láttam a pályát, és David is tudta, hogy hol vagyok. A meccs végeredménye: Barcelona- Shaktar 5-1

- Hoppáá.. az 5 megvolt, kezdtek berozsdásodni. – kacérkodtam egy kicsit.

- Sajnálom, hogy keresztülhúztuk a számításaidat. – nevetett.

- Remélem, minden alkalommal ennyire húzzátok keresztbe.

Beszélgettünk még egy kicsit, aztán indulnom kellette. Sok szerencsét kívánt, és megígérte, hogy hívni fog.

A repülőn megpróbáltam aludni, ami nem igazán akart összejönni. Igen, már hajnal volt, de még mindig nem tudtam aludni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy amikor odaérek, kinyitják az ajtót és leszállok, ott fog rám várni. Magam előtt láttam azt a pillanatot, és alig vártam, hogy végre átélhessem. Az utolsó két óra volt a legnehezebb. Zenét hallgattam, de minden gondolatom vele volt. Az órámat néztem, a telefonomon, a laptopomon, minden olyan helyen, ahol óra volt, még a mellettem ülő utas karórájára is rápillantottam.

Majd képeket kezdtem el nézegetni, amiket eddig készítette Sebastianról.

Egyik másikon nevettem. Főleg azon, amelyiken épp telefonnal mászkált.

Azt, hiszem, tudom kivel beszélt.. : )

A gép késedelem nélkül érkezett meg Malajziába. Leszálltam, fogtam a csomagjaimat és körbenéztem. Kerestem, de sehol sem találtam. Míg nem Tommi jött oda hozzám.

- Seb nem tudott kijönni érted, engem kért meg, hogy vigyelek el a szállodába, majd hozzá.

- Értem – válaszoltam. Akkor induljunk.

Az autóban megkérdezte, hogy jól utaztam-e, illetve, hogy sikerült legyőznöm a félelmemet, Tommi is tudta, amit Seb, és amit nagyjából az egész csapat. A félelmemet a repüléstől.

Elvitt a szállodához, a portán Sebastian Vettel szobájának kulcsát kérte, majd felvitte a csomagjaimat, és bevitt Seb szobájába. Letette a bőröndömet, és

azt mondta, hogy pakoljak ki nyugodtan, megvár. Eszemben sem volt kipakolni, különben is miért töltsem az időt pakolással, amikor pár nap múlva ismét össze kell pakolni? Nem igaz?

- Indulhatunk.

- Micsoda? Nem pakolsz ki? Zuhanyozol le? – tette fel sor

ban a kérdéseit Tommi.

- Nem, nem terveztem. Kint akarok már lenni a pályánál. – olyan lehettem, mint egy őrült tini, aki nem bír magával, de nem érdekelt milyen vagyok.

- Ha ezt akarod, akkor mehetünk.

Fél órával később már a bejáratnál voltunk. Sebet még akkor sem láttam sehol, amikor már a boxutcában sétáltunk Tommival.

- Hol van?

- Biztosan a boxban.

Bementünk a Red Bull garázsába, ahol ott állt ő.

Odaléptem hozzá, megöleltem, a nyakában lógtam, megcsókolt, visszacsókoltam. Eltarthatott egy ideig, mert a csapattagjai köszörülni kezdték a torkukat. Majd mikor már szóhoz hagytuk jutni a másikat, elnevettük magunkat.

- Akkor mindenki megérkezett? – kérdezte Christian Horner.

- Igen, már teljes a csapat- mondta Sebastian.

Csütörtök lévén el kellett indulna a pályára bejárásra. Seb kért, hogy menjek vele, de én inkább lepihentem a versenyzői szobában, vagyis Sebében, míg ő elment a csapat néhány emberével a körbejárni a pályát.

Nem aludtam el, csak pihentem. Nem voltam annyira fáradt, hogy aludjak. Igazából nem voltam álmos sem. Nem tudtam volna lehunyni a szemem, ez nem az a hely, és az idő, amikor képes lettem volna aludni.

Egy órával később jött be a szob

ába Sebastian is. Elmentünk egy kicsit sétálni a boxutcában.

- Nyertek?

- Igen, nyertek, 5-1-re , így már nem kétséges a továbbjutás.

- Ennek nagyon örülök. Nah, és hogy állsz a félelmeddel?

- Milyen félelemről beszélsz? – kérdeztem vissza.

- Akkor már nem is félsz? – mosollyal kérdezte vissza.

- Nem, de szeretném, ha továbbra is csak veled utazhatnék.

- Azt hiszem ennek semmi akadálya.

Minden gyorsan és egyszerre lassan telik egy ilyen versenyhétvégén. Nem tudom ezt megmagyarázni. Az idő telik, és a dolgok történnek, de van időnk arra, hogy feldolgozzuk. Legalábbis ha az ember egy olyan szerepkörben van kint a versenyeken, mint én.

Ezen a pénteken is, mint mindig két szabadedzést bonyolíottak le a rendezők.Az edzéseket Mark nyerte, Seb az elsőn csupán a 17. helyen zárt, a másodikon viszont már sokkal előrébb, a 4. helyen végzett.Nem aggódtam, és a magyarországi rajongóknak küldött videó üzenetben is arra kértem a rajongókat, hogy ne aggódjanak, hiszen erre nincs okunk, és, hogy bízzanak, és higgyenek, és persze szurkoljanak tovább. Ez az egyik újdonság, amit ebben az évben a csapattal együtt kitaláltunk. Miután egy világbajnok kedvese vagyok, megnőtt az érdeklődés és a figyelem utánam is. Autogramokat kérnek, képeket akarnak, és tudni akarnak rólam is. Emiatt, hogy közelebb tudjak kerülni a rajongókhoz megbeszéltük, hogy egy ilyen kis videoblogot is létrehozunk Seb hivatalos oldalán belül.

Szombaton, reggel a harmadik edzésen Sebastian az 5. helyen zárt. Az időmérőre azonban sikerült remekül beállítani az autót, és összerakni egy olyan kört, hogy megszerez

ze vele a pole pozíciót és idén immár másodjára ő indulhasson el az első rajtkockából.

A csapat egy tapsviharral, és üvöltözéssel vette tudomásul, hogy a munkájuk ismét kifizetődő volt. Legalábbis, a munkának az a része, amiért szombaton jár a dicsőség.

Gratulációk, és a gratulációk fogadása, majd interjúk és nyilatkozatok sokasága után végre én is kaptam belőle egy darabot.

- Kettőből kettő. Nagyszerű volt, nagyon jól mentél, és már csak egy lépés a győzelem.

- Pompás kezdete ez a szezonnak, és nagyon remélem, hogy sikerül holnap is nyernün

k.

- Ez nem is kérdés- ragyogott a szeme, az enyém pedig olyan valakit látott, akinél gyönyörűbbet még ezen a nagyvilágon senki más.

Seb a csapattal még beszélgetett, majd még egyszer átvették a holnapi

taktikát, aztán együtt indultunk vissza a szállodába.

Talán túl hamar kelt fel a nap, vagy csak azért éreztem gyorsnak, mert egy nap kiesett az életemből. Reggelizni egyikünk sem akart, csak ásványvizet ittunk. Tommi nagyon sokat dolgozik azon, hogy Seb a lehető legfittebb legyen, különböző ásványi anyagokból és vitaminokból álló italokat készít Sebnek, és arra is megkérte, hogy a napi vízs

zükségletet 3 literrel növelje meg. Egy ilyen tikkasztó maláj hétvégén jól esik, a víz, főképp a hideg víz. A koncentrációban is nagyon fontos szerepe van. Hideg víz, hideg fej. Mondhatnánk így is.

A futam idejére esőt is jósoltak, és ha jön az eső, a forróság, a gumikopás, és sok

millió, apró és ismeretlen tényező, akkor kaotikus 2 órára van kilátásunk. Több csapat időjósával is beszéltem, akik mind azt mondták, hogy lesz egy kisebb eső, de nem lesz mérvadó. A helyi szurkolók sem hoztak magukkal esernyőket, nekik pedig tudniuk kell, ha már ez az otthonuk, hogy esik-e vagy sem. A rajt előtt borús volt az ég, 10-15 perces light esőt mondtak, majd azt, hogy ez csak a 3-4. kör végén éri el a pályát. Ebből

nem igazán lett semmi. A verseny korai szakaszában néhány eltévedt esőcsepp ugyan megjelent, de észrevétlenül el is párolgott. Tommival néztük végig a versenyt Seb szobájából. A rajttól a verseny végéig hideg fejjel hajtott, hibátlanul vezetett és nem hagyta nyitva azt a kérdést, egy pillanatig sem, hogy: Ki nyeri a mai futamot?

- Milyen büszke mennyasszonynak lenni? – széles vigyorral az arcán kérdezte ezt tőlem

Tommi.

- El sem hiszed. Olyan, mintha sohasem menne le a nap, mintha csak nekem ragyogna. Nem is tudom, ez nagyképűség részemről?

- Nem. Ez csupán az a végtelen boldogság és szeretet, amit nem tudsz megfogalmazni.

- Igazad van.

- Tudom, de most már ideje lenne elindulnunk, hiszen az első sorból kell néznünk a díjátadási ceremóniát.

Azzal elindultunk mi is, a boxutcát már beborította a szerelők sűrű sora, mindenki a dobogó elé igyekezett. A Red Bullos srácok mindig csináltak nekem helyet. Nem volt ez másképp most sem. Az első sorból tapsolhattam, és sikíthattam Sebnek, aki boldogan, kicsit sem fáradtan és kimerültem állt ott kicsit kócosan, mint egy kisfiú, aki alig várja, hogy megkapja új játékát, ami nem volt más, mint a jól megérdemelt győzelmi serleg.

Volt egy jel, amit csak mi ismertünk. Nem is igazi jel, inkább csak egy szimbólum, amit csak mi értettünk. Seb a dobogón állva is megmutatta ezt a jelet.

A díjátadást követő szokásos interjúk után, végre én is kaphattam belőle egy adagot.

Ám nem volt túl sok időnk. Megcsókolt lágyan, puhán.

- De hová..? – kérdeztem tőle. Válaszra nem is szakított időt, csak megfogta a kezem és vezetett a maga oldalán.

A boxutcába, a Red Bull boxa elé vitt.

- Most lesz a közös fotózás, és azt akarom, hogy ott üljetek ti is m

ellettem. – rám nézett, huncut mosolyt hintett.

A csapat már ott ült, mindenki, Chris és Adrian is. A nagy kupacban középtájon, volt egy kis rés, az volt a mi helyünk. A tömeg kettényílt, Seb bevezetett, aztán mi is helyet foglaltunk.

Majd hátrébb álltam, hogy nyugodtan pezsgőzhessenek a srácok. Pezsgőben nem szenvedtünk hiányt ezen az estén. Hiába álltam több méterrel is távolabb a bandától, nem úsztam még szárazon.

Vissza a munkába

Szerdán értünk Ausztráliába. Izgatott voltam. Egy részről alig vártam, hogy végre újra autóban lássam Sebastian-t, másrészről pedig nagyon vártam, hogy találkozzam a többiekkel is. Van néhány ember, akiket azért kedvelek, még egy ilyen kiélezett versenysorozatban is, mint a Forma-1, ahol persze mindenki arra pályázik, hogy elverje a másikat és megszerezze a bajnoki címet. Persze az sem hagyott hidegen, hogy a többiek hogyan készültek az évadra. Igen, olvastam híreket arról, hogy ki hogy áll és a tesztek alatt is volt lehetőségem arra, hogy odafigyeljek mások munkájára és eredményeire, de azért ezekből nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni. Így várnunk kellett az első versenyhétvégére. Ami végre elérkezett.

Boldog voltam, hogy végig nézhettem, hogyan sétálnak körbe a pilóták az aszfalton. Seb és Tommi mellett én is ott voltam. Kézen fogva Seb-bel. Nem akartam zavarni, mondtam, hogy megvárom, amíg körbejárja, de azt mondta, őt, ezt nem zavarja, sőt örül annak, hogy mellette vagyok.

A pálya célegyenesében találkoztunk Fernandóval. Fernando volt az egyik olyan ember, aki hiányzott. Nem sokat találkoztunk a szünetben. Néhányszor hívtuk egymást, és együtt is ebédeltünk, de nem sokat tudtunk találkozni. Durván fog hangzani, de ha úgy vesszük beáldoztam a vele való kapcsolatomat arra, hogy Daviddal lehessek. Davidot sokkal kevesebbszer látom, mint Fernit, így azt mondtam magamnak, hogy ha kevesebbszer látom őt a télen az nem gond, hiszen a szezonban minden második hétvégén találkozunk majd, és legalább lesz mit bepótolni.

- Szia – köszöntem rá, amikor mellé értünk.

- Sziasztok! – válaszolta, amikor meglátta, hogy kik is vannak mellette.

- Régen láttalak, jól vagy?

- Igen, remekül. Alig várom a rajtot.

- Mi is. – válaszoltam.

- Ne haragudj, de most mennem kell. Később találkozunk.

- Oké, persze – válaszoltam, majd mi is elindultunk.

Seb egy elég furcsa szituációban találta magát, de remekül helytállt: )

Hogy egész pontos legyek, Sebastian Vettel birkaterelésen, majd birkanyíráson vett részt.

Nem ijedt meg a feladattól, ami nem lepett meg, hiszen mindig mindent belead, abba amibe belevág. Az, hogy milyen jól helytállt, az még engem is megdöbbentett. Mert bár soha életében nem csinált még hasonlót, mégis nagyszerűen megoldotta a feladatát.

A csütörtöki sajtótájékoztatón már mindenkin érződött, hogy újra vezethetnek. Ők nem is izgatottak voltak, inkább csak, mint a gyerekek, akiktől 4 hónapja elvették a játékot, de most végre visszakaphatják.

Sebastian, azaz ember, akit mindenki kedvel, legalábbis nem utálja nyíltan. Szóval mindenkivel jó viszonyt ápol. Bár azon nem lepődnék meg, hogy ha lenne olyan pilóta is, aki titkon pályázna a helyére, a képességeire vagy csak pusztán irigyli azt, ami Seb elért.

Seb egyáltalán nem az a fajta ember, aki mások orra alá dörgöli a sikereit, ő is úgy ült a sajtótájékoztatón, mint mindenki más. Egyáltalán nem érezte magát kiváltságosnak.

Már csütörtökön mindenki pénteket akart. Így, amikor elérkezett, és a pálya megtelt szurkolókkal, zászlókkal, plakátokkal már csak arra vártunk, hogy felbőgjenek a motorok is, és hivatalosan is kezdetét vegye az új, a 2011-es Formula-1-es szezon.

Pénteken két edzésre került sor. Az első edzésen a Red Bull duó végzett az első két helyen. Seb volt a második. A második edzésen már a McLaren kettőse volt a leggyorsabb, Seb a negyedik helyen zárt.

Volt még egy fontos dolog. Az autó is. Bár nem tudta, hogyan nevezze el az új autót, a Kylie Minoque-val való találkozás megerősítette abban, hogyan nevezze el az új játékszerét. Íme a név:

Szombat reggelre már többen voltak kint a pályánál. Tudták, hogy ez már nagyobb jelentőséggel bír, mint a pénteki nap eseményei. A reggeli, időmérőedzés előtti utolsó, 3. szabadedzés kicsivel, de felpaprikázta a hangulatot. Ugyanis a Red Bull kettőse végzett az élen, mégpedig a Vettel, Webber sorrendben, tette mindezt úgy, hogy köztük is 8 tizedes időbeli különbség volt. Jó hírt jelentett tehát a Vettel és a Red Bull fanoknak. Pár órával később már mindenki várta, hogy kezdetét vegye az év első időmérőedzése. Amikor pedig zöldre váltott a boxutca végén a lámpa, a szurkolók őrjöngve vették tudomásul, hogy elkezdődött.

Ahogy telt az idő, úgy lehettem egyre biztosabb abban, hogy tökéletes munkát végeztek a szerelők és a tervezők télen. Nem kívánhattam volna jobb kezdetet, mint azt, hogy végig menetelve megnyerje az évad első időmérőedzését. Mi lett más Sebastianban?

Talán csak annyi, hogy afféle Kimi Raikkönen Jégemberes stílusban vette tudomásul a győzelmet. Nem ujjongott, mint tavaly, magabiztossággal vette tudomásul azt, hogy az első lépést sikerrel teljesítette.

We are who we are – hangzott a szájából. Nem tudtam arról, hogy Kesha-t hallgatott szombaton. : )

A sok interjú és gratuláció után este találkoztam vele újra. Ilyenkor nem szoktam rajta lógni, persze ő ezt soha sem így nevezte. Mindig kitaláltam valami ürügyet, hogy miért nem akarok vele menni. Akartam, de kell egy kis szabadlevegő mindkettőnknek, hogy hiányozzunk egymásnak és ez által nagyobb a viszontlátás is. A Renault box előtt sétálva eszembe jutott Robert, aki a balesete miatt nem lehet velünk.

- Nekem is nagyon hiányzik. Bármit megtennék, azért, hogy ő itt lehessen most.

- Épp erre gondoltam én is .. – ismertem a hangot és tudtam, hogy ki az, aki ennyire közel áll Roberthez, hogy ilyet mondjon.

- Te voltál bent hozzá a kórházban, milyen volt?

- Nem mehettem be hozzá akkor, amikor ott voltam. Rögtön az után, hogy megtudtam, hogy mi történt, felültem az első repülőre és odamentem. Ott elmondták, hogy mi történt, mindent elmondtak, amit tudnom kellett. Nem hittem el, azt, ami történt.

- Én még most sem vagyok képes felfogni.

- Te nem voltál bent a kórházban?

- Nem, még nem. Tudod, nem tudok odamenni. Robnak lenne szüksége rám, és ha odamennék, akkor az lenne, hogy ő vigasztal engem, mert ilyen ember vagyok. Nem tudok könnyek nélkül bemenni hozzá. Neki pedig nem erre van szükségre, ha nem arra, hogy támogassuk és mellette legyünk. Nem tudnék ott ülni az ágya mellett és azt mondani neki, hogy minden rendben lesz, erős vagy, sikerülni fog és újra a pályán leszel.

- Neki erre van szüksége. Ott kell lennünk mellette, egyedül nem fog menni neki.

- Én nem ezt hiszem. Igen, mellette kell lennünk, de egyedül ő képes arra, hogy újra olyan lehessen, mint régen. Nem mondhatjuk meg neki, hogy mit tegyen, nem foghatjuk a kezét, nem segíthetünk akkor, ha ő maga nem hiszi el, hogy képes erre. Ez másképp nem megy Fernando, ha ő maga nem küzd és feladja, akkor nem tehetünk semmit. Tudom, hogy neked ő a legjobb barátod, tudom, hogy ezt ő is így érzi, de itt most te sem tehetsz semmit. Nem gyógyíthatod meg. Mellette lehetsz, igen, és ezt is kell tenned, de nem mentheted meg. Nem kezdhet önsajnálatba, nem hiheti egy pillanatig sem azt, hogy neki vége van, és nincs jövője. Egy gyors ember, egy ágyban hosszú ideig, anélkül, hogy mozogna, anélkül, hogy azt tehetné, amire született. Ez az élete, és neki kell megküzdenie azért, hogy újra visszatérhessen. Csak rajta múlik.

- Miért mondod ezeket ilyen súllyal?

- Mit gondolsz, szerinted, hogy érzi most magát? Most, amikor a tv-ből nézi azt, hogy hogyan vezettek ti, azt, hogy a csapata, hogyan szerepel és azt, hogy most ott ül valaki az ő helyén. Aztán, amikor eszébe jut az, hogy az első tesztet ő nyerte meg, és nyilván ő sokkal jobban tudja, hogy mennyi is van a Renault-ban, mint bárki más. Eljut majd oda, amikor saját magát kezdi el okolni a helyzetért, akkor lelassul a gyógyulása, mert lelkiekben kell erősnek lenned, ahhoz, hogy a tested erős legyen. A saját életét nehezíti majd meg, és lassan, de belefullad az önsajnálatba. Akkor pedig képtelen lesz visszatérni.

- Rendbe fog jönni. Mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen és hidd el nekem, hogy sikerülni is fog. Erős, kitartó és soha nem adja fel.

- Tisztában vagyok ezzel. Épp ezért nem mentem még be. De hamarosan erre is sor kerül majd… - nem tudtam tovább folytatni a mondatomat, egy hang szakított félbe minket. Sebastian volt az, engem keresett, mert indulni szeretett volna vissza a szállodába.

- Vezess lassan holnap – vetettem még oda Fernandonak, aztán elindultam Seb felé.

- Végre megvagy! – lelkesedett Seb.

- Eddig sem én voltam az, aki nincs meg. Különben is hol voltál eddig? Megnyersz egy időmérőt és eltűnsz? – viccelődtem vele.

Ő pedig felkapott, körbe forogtunk, majd miután letett, megcsókolt.

Igazam volt, nem tűnt el belőle a gyerek. Visszamentünk a hotelbe és egy forró fürdő után ágyba bújtunk. Seb nyugodtan szokott aludni a futamhétvégék alatt. Nem izgul, nincs fent hajnalig. Nem volt ez másképp most sem. Hamarabb aludt el, mint én. Mert arról nem beszéltem, hogy én viszont nagyon is szoktam izgulni a verseny hétvégék során.

A reggel hamar jött el. Reggel 8-kor már a reggelit is felhozták a szobánkba. Kávé és narancslé. Mondanom sem kell, hogy én ittam a kávét. Seben egyáltalán nem látni stresszt, feszültséget, nyugtalanságot. Ebben sem változott.

Egy órával később már a pályán voltunk. Együtt mentek a Red Bull boxba. Nagyon élvezem, amikor kézen fogva sétálunk végig a boxutcán. Itt aztán, már a mérnökökkel, szerelőkkel és a csapat többi tagjával beszélt. Megcsókolom és hagyom had dolgozzon. A taktikát, és sok minden mást is meg kell még beszélnie ilyenkor. Bár még órák vannak a rajtig, van elég teendő. Mindenki pontosan tudja, hogy mi a dolga. Örömmel figyelem ennek a csapatnak a munkáit, az összes embert ismerem, mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy Sebastian bajnok lehessen, és mindenkit, aki ma itt van velünk.

Egy nagycsalád lettünk az évek során.

Már a rajtrácson álltunk, az autókkal, pilótákkal, szerelőkkel, riporterekkel. Ahogy az lenni szokott. Onnan körbe nézve a tömegen euforikus hangulatba ejtett. Mennyi ember, és mennyi féle ember. Az a sok zászló, és plakát.

Még mielőtt Seb újból felöltötte volna a tűzálló maszkot, és a bukósisakot, odaléptem, megöleltem, megcsókoltam.

- Tudom, hogy sikerül. Szeretlek.

- Szeretlek.

Azzal Tommival mi is levonultunk a rajtrácsról. Amíg a pilóták teljesítik a felvezető kört, addig mindenkinek van ideje arra, hogy visszatérhessen a saját boxába.

Imára kulcsolt kezekkel ültem a boxban, amikor az első lámpa kigyulladt. Majd sorban a többi is. Aztán kezdetét vette az 58 idegőrlő kör az ausztrál aszfalton. Nagyon jól sikerült a rajt, és sikerült meglépnie a többiek előtt. Hátul szokás szerint, a hogy lenni szokott ment a csata a jobb pozícióért. Elöl pedig senkitől sem zavartatva autózott a világbajnok, elegendő előnnyel Hamilton előtt. Feszülten figyeltem, ahogy mellettem épp az első kerekcserére készülődtek. Minden simán ment, és miután a többiek is kiálltak a kerékcserére, Seb is visszakerült az élre. Ráadásul sikerült az előnyét is gyarapítania.

Miután a második kiállás is rendben zajlott, és az előny is nagyobb volt, mint az első boxba jövetelnél, nem volt kérdés, hogy hanyadik helyre érkezik vissza. Ezt a győzelmet senki sem vehette el tőle. A rajttól, a célig vezetve nyerte meg az év első futamát. Mondhatták, hogy egy unalmas versenyt láttunk, de csak azt tudja milyen is volt, aki a helyszínen nézhette végig ezt az egészet.

A dobogón három boldog arcot láthattunk. Én azonban csak egyre figyeltem.
Ott állt az a srác, aki 4 hónappal ezelőtt, világbajnokságot tudott nyerni, azaz ember, aki ott folytatta, ahol abbahagyta. Ugyanazzal a gyerekes mosollyal, az a kócos hajával hallgatta végig a német himnuszt. Leírhatatlanul boldog voltam.

Seb mindennap bebizonyítja nekem, hogy érdemes léteznem. Neki köszönhetem életem minden boldog pillanatát.

Onnan, lentről nézve elképesztően büszke voltam rá. A futam utáni interjúk során nagyon boldog volt:

Nagyon, nagyon szerelmes vagyok ebbe az autóba. Már most imádom. Tökéletesen kezdtük egymás kapcsolatát a szezonban. Nagyon boldog vagyok ezzel a mai eredménnyel, és úgy gondolom, hogy a csapat is. Minden tökéletesen működött és nem lehetett okom a panaszra.

A verseny első felében volt némi nyomás rajtunk Kylie-vel, de végül megoldottuk a problémát és megnyertük a versenyt.

Nem mondanám, hogy unalmas versenyt zártam volna. Én speciel nem unatkoztam, és időm sem volt rá, mivel folyamatosan figyelnem kellett a rendszereket, a gumik működését és a változatosság kedvéért a pályát is.

Ezzel együtt maximálisan fel kellett készülnöm a váratlan helyzetekre, mivel ez a pálya híres erről.

Az interjúk, nyilatkozatok után, végre én is kaphattam belőle egy darabot.

- Mondtam, hogy sikerül. –szinte üvöltöttem, majd egymás nyakába borultunk.

- Gyere, menjünk. – mondta.

- Hová? – értetlenkedtem.

- Majd meglátod. – azzal magával vitt.

Néhány fotós, riporter, újságíró volt jelen a helységben. Az egyik riporter, nem más volt, mint David Coulthard, aki épp a 40. születésnapját ünnepelte a hétvégén. Ez alkalommal a Red Bull meglepte őt egy tortával, és egy kisebb bulit tartottak a tiszteletére.

A nagy öreg, aki gyerekké vált a kissrác hatására. Azt hiszem ez a megfelelő szalagcím, annak a cikknek, amit ez után írhattak az újságok.

A torta első darabkáját David Sebastiannak nyújtotta át, aki a korát nem tisztelve törölte képen Davidot. Hatalmas nevetés, kacagás után David is reagált, és a kölcsön kenyér visszajár alapján visszaadta Sebnek. Aki miután kitérni nem tudott a támadás elöl, de egy csellel visszavágott. Ölelést színlelve közel került hozzá, és a vadonatúj pink ingjébe törölte tortás képét. Mondanom sem kell, annyira volt vicces, mint amennyire tortás mindkettejük arca.

Az első három hónap

Immár végérvényesen vége volt 2010-nek, ami egyben azt is jelentette, hogy a bajnoki cím bár hatalmas jelentőséggel bír, mégsem lehet kifogásként felhozni, és nem lehet azzal jönni, hogy „én vagyok a világbajnok „ .

Idén már csak annyit jelent, hogy Sebastian Vettel a világbajnoki cím védője és mindenki azon lesz, hogy megakadályozza őt a cím megvédésében.

Tehát ha az ember, azt hitte, hogy megnyerni volt nehéz, akkor hatalmasat tévedett. Megszerezni a könnyű, megtartani a nehéz.

Spanyolországba tettük át a székhelyünket. Sebastian bár sok időt töltött a csapat bázisán, az autó fejlesztésében segédkezett, és a szimulátoron készült, hiszen a tesztek csak Februárban kezdődtek.

Én a barcelonai lakásunkban voltam. Ez korántsem akkora, mint a svájci otthonunk. Jóval kisebb, de annál otthonosabb is.

Szükségem is volt rá. Hiszen a lehető legtöbb meccsen szerettem volna, ott lenni. Megígértem Davidnak, hogy ott leszek a 2011-es esztendő első meccsén is, amely egyben a legelső élőben látott mérkőzésem is lesz.

Nagy izgalommal vártam az első januári mérkőzést. Már önmaga az a tudat, hogy több időt tudunk Daviddal eltölteni, hatalmas várakozással töltött el.

A meccs napján David felhívott és megkérdezte, hogy nem találkozunk-e előtte.

Örömmel-válaszoltam a hívásra.

Pár órával később egy kávézóban ültünk.

- Remélem. jól játszunk ma és nyerünk.

- Mindig jól játszotok, és ma is nyerni fogtok, hiszen ott leszek. - mondtam kicsit beképzelten, de teljesen jogosan, úgy gondolom.

- Ahogy mondod. – kacagott.

- Pati és a gyerekek is jönnek?

- Nem. Ők majd inkább a tavaszi meccsekre jönnek, nem akarjuk, hogy megbetegedjenek a gyerekek, hiszen még mindig tél van.

- Jaa, igen, tényleg.

- Sebastiant hol hagytad?

- Ausztriába ment, Chris felhívta, és reggel már is a repülőn ült

- Mikor jön vissza?

- Holnap. Azt mondta, hogy elmegyek a meccsre, hazajövök, és másnap ő ébreszt majd. Már most hiányzik.

- Elhiszem, de gondoskodom róla, hogy szép napod legyen.

- Köszönöm.

Kicsit még beszélgettünk, aztán David elindult az utolsó edzésre, és megbeszélésre a meccs előtt. Én pedig hazaindultam, hogy átöltözhessem és felkészülhessek az estére.

Méltóképpen az erre az alakalomra tartogatott felsőmet szerettem volna felvenni ma este.

A szekrényben a David Villa 7-es számú mezem alatt megtaláltam az ajándékot is. Amit a születésnapjára vettem, de nem volt alkalmam odaadni, sőt el is felejtettem.

- Odaadhattam volna Szent este – gondoltam magamban.

Az este hamar eljött. A meccs előtt egy órával már a Nou Camp-ban voltunk.

A bejárat előtt várt. Aztán bementünk a stadionba, majd megmutatta a helyemet is, hiszen a meghívott vendégek előkelő helyen kapnak helyet, aztán bevitt az öltözőbe is.

- Ha a többiek is megjönnek nem lesz ilyen tiszta- mondta elmosolyodva David.

- Igen, láttam néhány képet, hogy szokott kinézni. A világbajnokág megnyerése után, mikor a királynő is belépett, mennyi szemét volt nálatok. Azon izgultam, hogy el ne essen.

- Azért akkora nem volt a rendetlenség. De nem tudom ki érezte volna magát kényelmetlenebbül.

- Igaz. Igaz. – Mindketten elnevettük magunkat.

Közben megérkeztek néhányan a csapatból, már csak fél óra volt a meccsig.

- Azt hiszem, lassan zavarni fogok. Megyek, leülök a helyemre, aztán várom, míg méltóztatsz megjelenni. Sok sikert.

- Rendben. Aztán nehogy a másik csapatnak drukkolj. Oda ülj ahová mutattam. Nem akarlak keresgélni.

Kifelé indulva, jobb kezem felemelve intettem neki. Leültem a helyemre, aztán körbenéztem magam körül, nagyon sokan voltak már a stadionban. Zászlókkal, plakátokkal. Az egyik ok, azt hiszem, amiért ennyire megkedveltem őt, az a lappangó humora. Sokszor gondolkodtam azon, hogy mi volt az, amivel ennyire megnyert magának. Sohasem találtam erre választ. De én ennek örültem, mert az a legigazibb érzés, amit nem tudsz megindokolni. Ebben a percben a Barca himnuszt kezdték játszani és a csapat is kivonult. Rögtön megláttam Davidot, és innentől le sem vettem róla a szememet. Ő is megtalált a szemével elsőre. Nem hiába ő mondta hová üljek. Az első félidő gól nélkül telt, de a másodikban megszületett az első gól, aztán az ellenfél csapata is kiegyenlített. Végül pedig a vége előtt, az utolsó pillanatokban, David is betalált és ezzel eldöntötte a mérkőzést. 2-1- re nyert tehát az FC Barcelona.

A meccs után találkoztam vele, ekkor vette észre a mezemet.

- Mi van rajtad?

- Nem is tudom, eléggé hasonlít arra, ami rajtad, nem igaz? : )

- Rajtad jobban áll. – nevetett.

- Tudom. – viccelődtem vele. Tisztelt uram megtenné, hogy aláírja a hátamon azt a hetest? : ))

- Ohh, megtisztelő.

- Láttad a gólomat?

- Nem, nem láttam. Tudod megnéztem milyen a felhozatal a másik csapatnál. – folytattam a viccelődést. – Persze, hogy láttam. Le sem vettem rólad a szememet. Nagyon tetszett, a kivitelezés és a technika. Azt ilyet tanítják? : )

- Az a gól a tied. Neked lőttem.

- Nekem? Nem én álltam a kapuban. : )) nevettem.

- Szerencse. Ha te álltál volna ott, nem mertem volna belerúgni a labdába sem.

- Pedig élvezettel védtem volna ki a labdáidat. : ))

- Ha ki tudtad volna védeni.. – fennhéjázott.

- Most már tudom a választ. Ezt nem tanítják, erre születni kell. Köszönöm, hogy enyém az évben az első gólod.

- Igazából nekem kellene megköszönnöm, hogy itt voltál, és szerencsét hoztál nekem, de igazad van.

Szerettem vele viccelődni, soha nem volt belőle sértődés, mindig tudtuk, hogy a másik mikor, mivel poénkodik és nagyon jó ízűket nevettünk ekkor.
Éjfélre értem haza, letusoltam, aztán lefeküdtem. David hívott.

- Már otthon vagy?

- Igen. Hazaértem. Minden rendben van.

- Akkor rendben. Holnap találkozunk?

- Persze. Ott, ahol ma?

- Igen, az jó lesz. Jól érezted magad ma?

- Nem, tudod, halálra untam magam. Hát persze, hogy jól éreztem magam. Mesés volt, a tömeg, az a sok ember, és, hogy ebben a stadionban, ami az egyik legnagyobb Európában, hogy itt voltam. Aztán az, hogy nyert a csapat. Meg, hogy az a hetes is gólt szerzett. Nem is tudom, hogyan érezhettem volna magam? – áradoztam a telefonban, kis humorral vegyítve.

- Ennyire unalmas lett volna? – kérdezte nevetve. Örülök, hogy tetszett az este.

- Alig várom a következőt.

- Komolyan?

- Igen, tudod, imádok unatkozni.

- Én pedig nagyon örülök ennek. Seb holnap jön?

- Igen.

- Akkor feküdj le, és várd, míg fel kell a nap.

- Jó éjszakát!

- Szép álmokat!

Alig vártam a reggelt, így nagyon gyorsan el is aludtam. Mikor kinyitottam a szemem egy gyönyörűséges, kék szempár nézett a szemembe. Imádtam ezeket a szemeket, olyanok, mint az ég, mindig, amikor láttam ezeket a szemeket ott éreztem magam, fent a felhők között.

- Drágám, végre itt vagy!

- Nagyon hiányoztál édesem.

Megcsókolt. Végre, már hiányoztak a csókjai.

- Végre itt vagy, el sem hiszed mennyire hiányoztál. Minden rendben van a gyárban?

- Nekem is nagyon, nagyon hiányoztál. Igen, minden rendben van. Februárban lesz a bemutató, addig pedig majd a szimulátoron gyakorolunk, és fejlesztjük az autót. Milyen volt a meccs? Jól érezted magad?

- Akkor Februárban, addig már nem sok idő van. Remélem jól halad Adrian az autóval. Igen, nagyon jól éreztem magam. David nyerte meg a meccset a csapatnak, és nekem ajánlotta az év első gólját is, a győztes gólt.

- Örülök, hogy jól szórakoztál. Igen, nagyon jó munkát végzett Adrian. Kiváló az új autó. Alig várom már, hogy élesben is kipróbálhassam.

- De hisz ezek nagyszerű hírek. Jut eszembe, ma találkozom Daviddal, beülünk egy kávézóba. Nem jössz velünk?

- Nem, drágám, beszélgessetek csak nyugodtan.

- Nem akarlak egyedül hagyni. Naa, gyere.

- Nem, tényleg nem. Itt leszek, és itt várlak majd. Kicsit pihenek.

- Rendben, sietek haza.

..és újra csókolóztunk.

Délelőtt találkoztunk Daviddal. Udvariasan kihúzta a székemet és leültetett.

- Mi a helyzet te gólvágó?

- Mily megtisztelő ez a megszólítás. Minden rendben van, délután edzés lesz : ))

- Ohh, és velem töltöd a délelőttöt?

- Ki mással? – mosolyra görbített az ajkait.

Az egyik legvonzóbb erény Davidban többek között a mosolya.

- Hazaért Seb?

- Igen, már itthon van. Reggel érkezett, most pihen.

- A következő meccsre és eljössz majd ? : ))

- Persze, hogy el. Mondtam, hogy az összes meccsedre elmegyek, amíg lehet. Hová tetted a füledet?

- Csak azt hittem, hogy Forma-1 és ..

- Nem, nem, most nincs Forma-1, most te vagy és a foci.

- Remélem, nem fogod megbánni.

- David, nem én írom a versenynaptárat, na, de mikor lesz az edzés?

- Délután, nagyon sok edzést tart Pep, ezért vagyunk az élen : )

- A kemény munka.

- Pontosan. Az ember mindent elérhet az életben, csak tartson ki, és legyőzze az elé kerülő akadályokat.

- Másképp nem is megy.

Beszélgettünk még, mesélt az edzéstervről, a sorra következő meccsekről, azokról a sorozatokról, ahol érdekelt a csapat és a válogatott mérkőzésekről is. Aztán elment az edzésre. Én pedig hazamentem. Seb még aludt. Szegénykém nagyon fáradt volt.

A napok nagyon gyorsan teltek, minden meccsen kint voltam, amelyiken David játszott. Mindig leültetett arra a helyre, ahonnan a legjobb volt a kilátás, ahonnan mindig mindent láthattam. Több edzésen is részt vehettem. Nagyon hamar eljött a Február.

6-án került sor az első tesztre, ahol Sebastian először vezethette új autóját. Az RB7-re keresztelt autó nagyon jól nézett ki, és nagyon gyors is volt, az első tesztet rögtön megnyerte vele a bajnok.

Az év első fotózásakor nagyon sok kép készült, mind egytől egyig jól sikerült, de mind közül ezt szerettem a legjobban.

Hol meccseken voltam, hol pedig teszteken. Erről szólt a Februárom. De bevallom élveztem, hiszen mindent tudtam azokról az emberekről, akik fontosak számomra, és panasz nem lehetett, mert mindkét srác összes megjelenésénél ott voltam.

Március első vasárnapján volt a szülinapom. Már reggelre nagyon sok üzenetet kaptam, mind a telefonomon, mind meg a közösségi oldalon, ahol tartom a kapcsolatot a rajongókkal. Minden jó kívánságra, köszöntésre, telefonhívásra válaszoltam. Seb fogadott a nappaliban egy hatalmas tortával. A torta szív alakú volt.

- Nagyon, nagyon boldog születésnapot szerelmem!

- Köszönöm, köszönöm. Ez a legszebb ajándék, nem is kérhetnék ennél többet. Nem tudnék élni a csókjaid, az érintéseid, az öleléseid nélkül, nem tudnék nélküled élni. Kimondhatatlanul boldog vagyok veled, és soha nem akarok külön lenni tőled.

Az évek során felnőttem. Minden téren. Más lettem gondolkodásomban és értékrendemben is.

Pár éve még biztosan hatalmas ajándékokat és nagy bulit akartam volna, de ma elég volt az, hogy Ő itt van nekem, és hogy ha ketten ünnepelünk. Reménykedtem is ebben. Beugrott Seb családja is, gratuláltak, az én szüleim is felhívtak minket. David is küldött egy üzenetet és Jenson is. Minden barátom, rokonom, családtagom felköszöntött már. Sebbel együtt ebédeltünk. Délután elmentünk sétálni egyet, kézen fogva, kettesben. Az idő tökéletes volt, a Nap ragyogott az égen és a madarak is csipogtak körülöttünk.

A parton andalogtunk, köveket dobáltunk a vízbe. Sebnek nagyon jól ment az, hogy úgy dobja be a kavicsot a vízbe, hogy az többet pattanjon, a víztükrén mire elsüllyed. Nekem egyszer sem sikerült. Aztán mögém állt, megfogta a kezemet és így dobtuk be a vízbe a kavicsot. Nagyon szépen cikkázott a felszínen, melyen a Nap sugarai törtek meg.

Hazasétáltunk. Otthon nagy csend volt. Ahogy beléptem, rögtön azzal kezdtem :

- Készítek valami finomat, vacsorázunk, aztán megnézünk egy romantikus filmet. Benne vagy?

- Hát, előbb talán meg kellene kérdezned őket is.

- Kiket?

Ebben a percben lufikat láttam, aztán emberek ugrottak elő a bútorok mögül. A fejükön az a szülinapi háromszög alakú sapka, a szájukban pedig szilveszteri duda. Elképesztő, hogy Seb mit csinált már megint.

- Ebben is benne voltál? – fordultam David felé.

- Fogalmazzunk úgy, hogy nem tudtam kihagyni.

- Ohh, az mindjárt más. Nem csak a gólvágáshoz értesz.

- Szóval így állunk? : ))

- Így bizony.

Ajándékokat kaptam, puszikat adtam, sokat beszélgettünk, tortát ettünk. Észre sem vettem milyen gyorsan telt az idő. Este kb. 18:00 körül kezdett el szétszéledni a vendégsereg.

Miután mindenki elment, megnéztük azt a filmet, amit Seb hozott. A film egy párról szólt, akik bár sok mindenen mentek keresztül soha sem engedtél el egymás kezét. Szerették és kitartottak egymás mellett.

Az élet ezután sem állt meg, spanyol bajnokikon, BL meccseken, teszteken vettem részt szépen sorban. Nagy szerencsém volt, hogy nem ütköztek ugyanabba az időpontba, így mindenhol ott tudtam lenni.

Ekkor tudtuk meg, hogy nem rendezik meg az évad első versenyének kiírt bahreini nagydíjat. Hideg zuhanyként érte a mezőnyt, hogy két héttel később indul a szezon. Két héttel többet tesztelhettek ugyan, de nem tudták kipróbálni az új abroncsokat meleg éghajlat mellett. A korábbi teszteken pedig úgy vélték, hogy a megszokottól több 3-4 kiállásra is szükség lehet.

Seb tesztelt, David focizott. Azt hittem, hogy miután megkezdődik, a szezon nem tudok ott lenni egy ideig több találkozón. Nem akarok majd mindig visszautazni Európába Ausztráliából, Ázsiából. Azt terveztem, hogy majd amikor elkezdődik az európai része a szezonnak, akkor majd a kisebb távolság miatt újra megnézhetem a meccseket.

Az utolsó délután, amit még Spanyolországban töltöttünk, találkoztunk Daviddal.

- Akkor ennyi volt és menned kell?

- Igen, most elmegyek, de ígérem, nemsokára újra találkozunk.

- Biztosan?

- Persze, nem hiszel nekem? – bár az arcomon mosoly volt, a lelkemben igenis féltem. Sajnos volt már úgy, hogy nem tudtam betartani a neki tett ígéretemet, amiket sohasem tett szóvá, de mégsem tudtam elfelejteni.

- Dehogyis nem: ) Tudom, hogy sok a dolgod, és most minden kezdődik elölről. Azért a tv-ben remélem, megnézed a közvetítéseket.

- Ki nem hagynám őket. Te pedig a helyzeteket ne hagyd ki.

- Mindent megteszek majd ezért.

- Köszönöm. Sajnálom, de mennem kell. Még nem pakoltam össze, és holnap indulunk. Hamarosan találkozunk.

Nem vártam meg, míg elköszön. Csak elmentem, nem is néztem rá vissza, mert könnyes volt a szemem, és nem akartam, hogy lássa, hogy mennyire fáj, hogy búcsúznunk kell.

Tele volt a fejem mindennel..mikor látom újra, milyen lesz az első meccs tv-ből, mennyire érzi majd rosszul magát, ha nem sikerül a gólszerzés..mikor fogom újra megölelni..most sem öleltem meg, az már túl sok lett volna. Azt már nem bírtam volna elviselni. Akkor biztosan becsomagoltam volna, feltettem volna a repülőre és magammal vittem volna Ausztráliába.

David a soha meg nem született bátyám, és az ember szereti a testvérét.

Letöröltem a könnyeimet, majd beléptem az ajtón.

- Drágám, itthon vagy?

- Igen, a hálóban vagyok – hallatszott a válasz.

- Sikerült összepakolnod? – kérdeztem, láthatóan próbálkozott vele, de hol egy póló, hol pedig egy farmer lógott ki a bőröndből.

- Azt hiszem, mindent el kellene vinnünk innen, nem? Nem hiszem, hogy a jövőben visszajövünk ide.

- Mindent el akarsz vinni Melbourne-be? Édesem, egy szállodában leszünk pár napig, nem költözünk oda.

- Igazad van, de akkor most vissza kell pakolnom, azt, amit nem viszek el. Azért nem hiszem, hogy 10 farmert fogok felvenni 5 nap alatt.

- Menj, nyugodtan tusolj le, addig én összepakolok.

- Inkább pakoljunk össze, és zuhanyozzunk le együtt. Mit szólsz?

- Ez így tényleg sokkal jobban hangzik.

Hamar összecsomagoltunk. A tusolás már egy hosszabb folyamatnak bizonyult.

Miután végeztünk, Seb a kezembe adott egy borítékot, amelyben egy levél volt. Majd kiment a szobából. Kinyitottam a borítékot. Egy levél volt benne:

Drága húgocskám,

Ha ezt a levelet olvasod, akkor még Spanyolországban vagy, megkértem Sebet, hogy ezt az utolsó estén adja neked oda. Ha jól ismerlek, akkor a beszélgetésünkkor, nem vártad, meg míg elköszönök tőled, csak fogtad magad és elmentél.

Én sem vagyok boldog, hogy elmész, elhiheted. Nekem is fáj, de tudom, hogy hamarosan újra találkozunk. Addig is igyekszem minél több gólt szerezni neked. Te pedig ígérd meg, hogy vigyázol magadra és a babára is. Nah, és persze, hogy ott leszel Sebastian mellett és, megmondod neki, hogy azt ajánlom ő is mindent megtegyen annak érdekében, hogy a lehető legtöbb versenyt megnyerje. Nézni fogom. Jah, és ha semmi sem húzza keresztül a számításaimat, akkor a Spanyol Nagydíjon én is ott leszek.

Látni foglak a tv-ben, és te is engem. Ez azért nem rossz dolog. Kérlek, ne szomorkodj egy percre sem, csak nevess és örülj annak, hogy ennyi ember szeret téged. Köztük én is. Hívjuk egymást. Hamarosan találkozunk. Ölellek.

Jó utat: David

Már a levél olvasása alatt is könnyek szöktek a szemembe, a végére pedig már akkora tócsa volt a szőnyegen, hogy akár úszhattam is volna benne. Érzékeny csaj vagyok, a terhesség pedig még inkább érzékenyebbé tett.

- Minden rendben? – nyitott be Seb a szobába.

- Igen, minden rendben. Nekem vannak a legjobb barátaim a világon. Soha sem éreztem még ilyet. Soha nem hittem, hogy érezhetek ilyet. Szeretlek drágám, el sem hiszed mennyire. Szeretlek. Te vagy az életem.