Boldog Születésnapot!

Boldog Újévet Mindenkinek!

David egyre jobban érezte magát a műtét után, az idő pedig gyorsan elröpült.
Már túl voltunk a karácsonyi bevásárláson, a korábbi karácsonyhoz képest együtt vettünk meg az ajándékokat, nem titkolóztunk, s bevallom ez nekem is sokkal jobban tetszett.
A fát együtt választottuk ki, a döntés nem volt nehéz, hiszen mindketten rögtön ugyanarra a fára mutattunk rá a szakadó hóesésben. Mintha Isten is üzenni akart volna nekünk ezzel.

A feldíszítésével azonban akadtak gondok. Szép volt a fa, de nagyon nehezen tudta Sebastian, hogy is mondjam megfelelő méretre vágni a végét ahhoz, hogy az illeszkedjen a tartóba. Egy kicsit innen, majd egy kicsit onnan is…

- Drágám, ha ez így megy tovább, nem lesz fánk – nevettem, mikor már a negyedszer vágott le a fából.

- Már, hogy ne lenne …. Talán nem lesz olyan magas, de fa az lesz .. – hangos nevetésben tört ki.

- Ohhh, vagy úgy- valljuk be egy világbajnoktól nem várjunk túl sokat.

- Hogy is mondtad? – Azzal hirtelen mögöttem termett, felkapott megpörgetett, majd hosszasan megcsókolt.

Belekerült egy kis időbe, mire a fa megállt, s akkor sem egyenesen, de ez a fenyő ettől volt szép. Csupa szeretettel, melegségben állítottuk fel a kb. 10 centivel alacsonyabb fát, mint amit kiválasztottunk. Végülis nem lett törpefenyő.

A szokásos karácsonyi köszöntők, sms-ek és telefonok melyek már napokkal Karácsony előtt megérkeztek eldöntünk hol kezdjük az ünnepet.

Jó az, ha az embernek sok családja van, de nagyon nehéz úgy intézni a dolgokat, hogy minden a lehető leggördülékenyebben haladjon.

Az első napot, vagyis a Szent estét, Sebastian szüleinél töltöttünk.

Kicsi és nagy összegyűlt. Mesélgettünk egymásnak, nevetgéltünk. Az a család fája sem volt sokkal egyenesebb, mint a mienk. Mit ne mondjak, apja fia.

Ezt persze a lehető legnagyobb elismeréssel és örömmel mondom. Örök életemre hálás lehetek ennek a két embernek, hogy életem legnagyobb ajándékot adták nekem.

A vacsora hangulatos volt és nagyon családias. Néha zavarban éreztem magam, de akkor magába kerített az otthon érzése. Hiszen otthon voltam, már nagyon hosszú ideje, otthon.

December 25-én friss hó lepte be a tájat, mi pedig repülőre ültünk és az én szüleimet látogattuk meg. Hosszabb ideje nem voltam már otthon, s Sebastiannal pedig az idejét sem tudom mikor látogattuk meg anyuékat együtt.

A gyerekkori szobám, a poszterekkel, képekkel és a kékre festett falakkal ugyanolyan, mint évekkel ezelőtt, mint amikor még itt éltem.

Leírhatatlan az az érzés, amely akkor futott végig rajtam mikor a szobámba lépve végig néztem a képeken. Minden egyes képről emlékképek jelentek meg előttem. A falon az emlékeim és az álmaim..

- Minden álmom itt van ezen a falon..-suttogtam a szobába ekkor belépő Seb-nek.

- Az enyém pedig itt áll előttem. – homlokon csókolt.

- Szoktál azon gondolkodni, mi lett volna, ha nem így alakul? Ha minden másképp történik?

- Akkor ma nem állnánk itt. – mosolygott. Ne gondolkodj ezen, nekünk ez volt megírva. Nekem jönnöm kellett, neked pedig várni rám, vagy fordítva. A ma számít, itt állunk egymás mellett, egymás kezét fogva, boldogan. Ez számít. Semmi több. Együtt vagyunk. Boldogan. Nem kell ennél több.

- Vacsora .. – anya hangja törte meg Sebastian különös vallomását.

Igaza van, miért kellene azon agyalnom, hogy mi van, ha nem így történnek a dolgok. Akkor valószínűleg még mindig ebből a szobából írogatnám a cikkeket, és kergetném az álmaimat. De akkor sem volt baj, amikor ezt tettem. Az álmaim és a céljaim töltötték ki a napjaimat. Úgy gondolom boldog az az ember, aki így él. Bár boldogabb, aki úgy, ahogy mi.

Karácsony utolsó napját kettesben töltöttük. Sétáltunk a talpunk alatt ropogó hóban, egymás kezét fogva. Egy- két hógolyó is szárnya kapott. Fontos, hogy az ember egy része mindig gyerek maradjon, ezt Sebastian mellett tanultam meg. Ezt is.. így helytállóbb.

Almás fahéjas süti, forró kakaó ő és én. Tökéletes, minden tökéletes. A teraszon csodaszép napsütésben folytattuk a napot. Majd együtt készítettük el a vacsorát.

David boldog volt, amikor betoppantunk. Őszintén szólva sokat gondolkodtunk azon, hogy jó ötlet-e betartani az egyéves ígéretemet, de végülis úgy döntöttünk, hogy miért ne?!

- Nagyon hiányoztál. – kezdtem, miután levettük a kabátokat, Sebastian pedig letette a táskát a földre.

A kis Olaya futott be hirtelen, majd gondosan követte őt féltő nővére, Zaida.

- Sziasztok, lányok. – térdre ereszkedtem a lányok pedig a nyakamba ugrottak. Imádom ezeket a gyerekeket, két tündérien aranyos, nagyon szép kislány.

- Lányok, hagyjátok őket beljebb jönni. – szólt rájuk David.

Zaida a jobb, Olaya pedig a bal kezemet fogta meg, majd a nappaliba vezettek, s ilyen sorban ültünk le a kanapéra. Sebastianék is velünk tartottak.

- Drágám, itt az a táska?- kérdeztem.

- Milyen táska?- kérdezte Olaya.

Az ölembe ültettem, és ezt mondtam : - Nálunk járt a Jézuska és azt kérte Sebastian-tól, hogy hozzon el neked valamit.

Ebben a táskában csak ajándékok voltak. Egy nagyobb piros doboz, fehér pöttyökkel, amit a kis Olaya kezébe adtam

- Zaida, drágám, neked is küldött valamit. – azzal elővettem egy fehér dobozt, piros pöttyökkel s a nagyobbik lányka kezébe adtam. Imádom ezeket a lányokat kényeztetni.

Nagyon sokat beszélgettünk, minden sóba került. David nagyon hamar fel akar gyógyulni, és nagyon jó úton halad, nem erőlteti a dolgokat, de minden tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendbe jöjjön. Mágneses kezelések, és szobabicikli a következő pár hét terve, de persze a legfontosabb az , hogy ott lehessen a 2012-es EB-n

- Sikerülni fog, erős vagy!- bíztattam.

- Megcsinálom, ki kell hoznunk a maximumot a helyzetből, remélem ebből az EB-t.

- Meglesz.. – bizalommal telve mondtam e szavakat, de közben leszegtem a fejem, amelyre David is felfigyelt.

- Az jár a fejedben, hogy Sebastiannak milyen lesz a következő év?

- Igen…

- Tíz percen belül elkezdődik az az év, de nem tíz perc múlva és nem is holnap, vagy holnapután dől ez el. Nagyon sok idő van, nagyon sok, és ne most aggódj ezen, ne most akard megtudni, hogy mi lesz hónapok múlva. Hagyd, hogy minden úgy alakuljon, ahogy meg van írva. Biztos vagyok abban, hogy Sebastian ereje teljéből fog küzdeni, és te is ott állsz mellette, ez így együtt nagyon fontos, és sokat számít, hidd el.

- Köszönöm!

Visszatértünk a többiekhez. Már mindenki kezében ott volt a pezsgő, a gyerekek fent voltak, kitartóak. Kaptunk egy-egy pohár pezsgőt. Megfogtam Sebastian kezét, Davidék pedig egymást ölelték meg.

Így kezdődött el az újév, a 2012-es esztendő. Reményekkel, szeretettel telve, bízva egy méltó folytatásban..!

A szezon véget ért, de az év nem

Bár a szezon már véget ért, még akadt tennivaló bőven.

Először Franciaországba repültünk, egész pontosan Viry-be a Renault gyárba.

Sebastian, Christian és Adrian köszönetet mondtak a helyszínen is az idén kitűnően muzsikáló erőforrásaiért.

Majd Németországba mentünk, hiszen december első hétvégéjén rendezték a Race of Champions-t Düsseldorfban.

Nagyszerű pontja ez az évnek. Ilyenkor nagyon sok pilóta gyűl össze különböző kategóriákból. Móka és kacagás csupán, erről szól a hétvége.

A ROC előtt azonban volt még egy másik rendezvény is, melyet a Head and Shoulders szervezett, s ahol Seb néhány rajongójával találkozott, amellett, hogy visszaülhetett a gokartba is, ahonnan indult.

Két világbajnok egy csapatban, otthon, zsinórban a nemzet ötödik győzelméért. Jó program szombat délutánra.

A feladat persze teljesítve, hiszen Michael és Sebastian különleges győzelmet arattak, bizonyítva ezzel, hogy egy kivételes csapatot alkotnak.

Az egyéni versenyt Seb nem nyerte meg, és nem lett a bajnokok bajnoka sem, de a legkülönlegesebb vezetésért megkapta a különdíjat.

Az AutoSport Awards díjátadására Londonban került sor.

Másnap Ausztriában a Servus TV stúdiójában volt jelenése, ahol dedikált, de legfőképpen a szezonról beszélt.

Majd ismét Indiába vettük az utat, a FIA gálára, ahol Sebastian hivatalosan is megkapta a világbajnoki trófeát újra.

Örömmel és mérhetetlen boldogsággal töltött el ez a látvány.

Egy héttel később Miltonba utaztunk, egy nagyszabású show-ra.

A Red Bull Racing csapata, együtt, egy helyen, mindkét autójával és pilótájával a bázison, 60.000 ember előtt.

Kell ennél több?

S amikor ennyi jó történik azt hisszük, hogy milyen rendben van, és az ember már csak jót vár.

Mindezek után haza utaztunk és elkésztünk mi is az ünnepekre készülődni. Együtt tettük fel az égőt a házra.

Amikor is kaptam egy telefonhívást Patríciától, aki azt mondta, hogy ne aggódjatok, de készüljek fel arra, hogy rossz híre van, ismételten megkért arra, hogy nyugodjak meg, mert tényleg minden rendben van.

Fogalmam sem volt, hogy mi lehet az, ami történt, de aggódni kezdtem, és mivel ő és nem David hívott, rögtön arra gondoltam, hogy vele történt valami, s mint később kiderült okkal.

- Ne aggódj. David kórházban van, eltört a bal sípcsontja, de jól van, meg kell műteni. Megkért, hogy szóljak neked is, de leszögezte, hogy kérjelek meg arra, hogy ne aggódj, habár tudja, nem fog menni.

- Kórházban? Eltört? De, hogy történt? Miért nem ő hív?

- A meccsen, Japánban. Fájdalomcsillapítót kapott és most alszik. De jól van. Itt vagyok mellette. Nem akarta, hogy a hírekből tudd meg.

Már a beszélgetés közben elkezdtem csomagolni, ezt is, azt is, összeszedtem néhány ruhát, cipőt, és a bőröndöm már útra készen állt.

Az ágy szélén ültem, amikor Seb belépett, egy pillanatra némán megállt, majd odalépett hozzám, és megkérdezte, hogy mi történt.

- Patricía az előbb hívott, David kórházban van, eltört a lába, meg kell műteni. Seb.. én.. oda kell mennem, vele akarok lenni. Tudom, hogy lassan itt a karácsony, tudom, hogy itt kellene lennem, és azt is, hogy veled akarok lenni, szeretlek, de így nem tudok megnyugodni. Megérted?

- Szeretlek. – Azzal felállt, kinyitotta a szekrényt, belepakolt és ismét elém állt.

- Indulhatunk.

Csodálattal néztem rá. Hiszen tudta, tudta mire van szükségem. Mert amellett, hogy mindenképp David mellett akartam lenni, azt is akartam, hogy Sebastian elkísérjen és ő ezt tudta.

Felhívtam Heike-t elmondtam neki, hogy hová megyek és megkértem, hogy ne kezdjen bele a karácsonyi sütésbe, mert addigra visszaérek.

Barcelonaban rögtön a szállodába mentünk, ahol lepakoltunk, majd indultunk is tovább a kórházba. Pati pontosan elmondta, hogy hol van David, majd azt is, hogy fent van és bemehetek hozzá.

Először nem tudtam, hogy mi fogad majd, hogy reagálok, de aztán ahogy megfogtam a kilincset és rájöttem arra, hogy az ajtón túl ott fekszik bent a második férfi a világon, akit nagyon szeretek, hirtelen erővel és bátorsággal töltött el.

Így hát beléptem, bezártam az ajtót magam mögött, majd megálltam, és csak ránéztem.
David, amint meglátott vigyorgott, láttam a szemében az örömet, amely a meglepettséggel párosult.

Egyre közelebb léptem, majd a nyakát átkarolva megöleltem, s homlokon csókoltam.

- Jól nézel ki! – kezdtem.

- Ugye? Nekem is tetszik. – mosolygott.

- Nagyon megijesztettél. Tudom, hogy megkértél, hogy ne aggódjak, de tudod, hogy szeretlek, és nem vagyok erre képes… így itt vagyok, és nem mozdulok innen, míg ki nem engednek.

- Holnap műtenek, pár nappal később pedig kint leszek, de attól tartok mégis el kell menned.

- Nem akarod, hogy melletted legyek? – kérdeztem szomorkásan.

- Elfelejtetted mit ígértél nekem tavaly karácsonykor nálatok? Haza kell menned, összeszedned a családot és visszajönni hozzánk, hiszen együtt ünnepeljük az új évet.

- Nem felejtettem el, csak azt hittem, hogy a történtek után, inkább csak otthon lennétek, csak ti..és..

- Nincs és.. hogy gondolhattad? Megígérted, és be kell tartanod.

- Persze, hogy betartom.

Beszélgettünk, míg az orvos nem jött a vizitre. Majd Sebastian-nal visszamentünk a szállodába és pihentünk..

Final

Nehéz elhinni, hogy szinte most kezdtük el a szezont és máris itt állunk az utolsó versenyhétvége kapujában. A pilóták zöme nagyon várja ezt a pillanatot, főképp, ha a világbajnoki cím sorsa már a finis előtt véget ért. Egy idő után viszont már mindenkinek hiányozni kezd, és minél hamarabb visszaülne.

Imádom Brazíliát, az országot, a hangulatot, az időt, az embereket, mindent, ami itt van. Az egyik kedvenc országom, itt ér véget valami és egy időben kezdődik el valami új.

Megérkezni is fantasztikus erre a csodás helyre.

Sebastiannal mindig korábban, már kedden megérkezünk ide, amelynek több oka van, de legfőképpen az, hogy ilyenkor szoktam Rafaellával a legtöbb időt eltölteni. Ilyenkor sok időnk van egymásra, elmegyünk vásárolni, kávézóba, moziba és csak beszélgetünk, több hónap történéseit kell megtárgyalnunk. Az idő szalad, szinte csak együtt töltjük ezeket a napokat, legalábbis a legtöbb részét, a többit pedig a srácainkkal.

Mindenképp Sebbel tartottam a pálya körbejárására csütörtökön, bár ő ezt is egy versenynek titulálta és futni kezdett. Együtt töltöttünk minden pillanatot, pedig tudtuk, hogy most kezdődik majd igazán csak azaz idő, amikor minden egy kicsit lelassul és megváltozik.

A fotózások mellett, nagyon sok PR eseményen vettünk részt, majd végre zöldre váltott a lámpa és elkezdődött az utolsó pénteki edzésnap is 2011-ben.

Az eredmények olyanok voltak, mint minden pénteken, igazából minden úgy történt, ahogy az egy versenysorozat pénteki részén szokott.

Verőfényes napsütésre ébredtünk szombaton. Az utolsó időmérős szombaton az idén. Nevezhetem-e megszokásnak azt a tényt, hogy az idén a harmadik szabadedzést és az utána következő utolsó kvalifikáción is Sebastian volt az első? Mert ezen a napon sem történt más, nem írtak új forgatókönyvet.

Mindenki tette a dolgát és próbáltak nem emlékezni arra, hogy van az a srác, aki az idén mindenkinél több szombatot nyert meg és a bajnokság vége előtt négy futammal már a sportág történetének legfiatalabb kétszeres világbajnokának mondhatta magát?

Azért ez így leírva is elég bizarrnak hangzik, hát akkor kimondva és átélve milyen érzéssel és mekkora súllyal nehezedik a többiek vállára..

Innen nézve érthető, hogy szinte mindenki kivétel nélkül várta már ezt a napot és az utána következőt is. Nem csak a pihenés és a szabadság miatt, hanem mert ’ megunták ’ az idei játékokat, és szívesebben próbálgatnák már a következő évi kollekciót. Arra viszont még várni kell egy keveset.

Ami biztos volt az nem más, mint hogy Sebastian megszerezte a 16. pole-pozícióját is 2011-ben, amellyel immár megdöntötte Nigel Mansell rekordját.

Bámulatos, nem igaz?

Ilyen folytatásban bíztam, igen ebből már sejthető, hogy mi történt vagy hogy mi nem történt meg vasárnap.

Minden úgy indult, ami akkor szokott, amikor Sebastian indul az élről.

Nagyszerű és hibátlan rajt, tetemes előny.. és akkor jött a rádióüzenet, mely szerint gond van a váltóval..

Sebastian először nem vette ezt komolyan, de amikor már sokadjára és egyre komolyabban, és hangosabban figyelmeztették nem tehetett mást, visszavett és átengedte a győzelmet a csapattársának.

Lehetünk kételkedők és elfogultak is, mondhatjuk, hogy a csapat így adta át a győzelmet Marknak, hogy ne búcsúzzon el az idei szezontól üres kézzel.

Gyárthatunk olyan elméleteket is mely szerint a csapat magát a pilótájukat is becsapta az állítólagos problémával.

Én azt mondom, hogy sem ennek, sem annak nincs értelme. S tudjátok miért? A képlet egyszerű.

Nem egy versenyt kell megnyerni, hanem a versenyt, azt a versenyt, amellyel eléred a célodat és valóra váltod az álmodat. Azt a versenyt, amellyel a futamgyőzelem mellett a világbajnoki titulust is elhódítod, ez pedig Marknak még nem adatott meg, s ki tudja talán nem is fog.

Nem volt okom arra, hogy irigyeljem tőle ezt a sikert, mint ahogy nem volt Sebnek sem, hiszen minden úgy történt, ahogy az meg volt írva, még akkor is, ha ez nem kedvezett nekünk.

Mégis, azt gondolom méltóképpen zártuk le ezt a szezont. S, remélem sok ilyen adatik még nekünk. Talán jövőre? Végülis soha ne mondd, hogy soha.

A futam, a dobogó, a kötelező interjúk után pedig volt még hátra valami, egyetlen dolog még az utazás előtt, még az előtt, hogy mindenki eltűnik a maga kis világba, és majd csak jövőre mászik elő vackából.

A közös év végi fotózás kihagyhatatlan pillanata az idény utolsó futamának, legyen az bárhol is a világon. Ilyenkor minden pilóta egyetlen helyen van, mosolyog.

Talán míg a fotós beállítja a gépet, mindenki végig gondolja az év pillanatait, azt amit átélt, mindent, aminek őrült, s minden, ami fájdalmat okozott és elégedetlenséggel töltötte el. A hibáit, és minden apró kis sikert, ami örömöt okozott. Körbe nézne magán jobbra és balra, ránéz arra az emberre, akitől az idén kikapott, aki jobbnak bizonyult nála, akivel szívesen helyet cserélni, vagy ránéz arra a pilótára, akinek a helyére ül be jövőre, ránéznek arra is, aki már nem lesz itt velük egy év múlva. Ahogy a fotós készíti a képet, lelki szemeikkel ők is megörökítik ezt és elraktározzák.

Majd midőn a fényképész int, hogy végeztünk, felállnak, mélyen a levegőbe szippantanak, vetnek még egy pillantást egymásra, van, ki elköszön a másiktól.

Majd mindenki eltűnik és erről a pár percről csak egyetlen emlék marad a szemünk előtt.

A kép, amit a fotós pár perccel ezelőtt készített, ahol 2011 látható, teljes valójában.

Sorskerék..

A futam utáni héten nyomott voltam, elég sokat fájt a fejem, többször voltam kimerült, pedig annyira nem pörgöttem fel magam, nem vállaltam túl sokat, igyekeztem mindenből kivenni a részemet. Nagyon sokat edzettünk Tommival és Sebbel. Jó végre visszaállni arra az edzésterve, amiket ezelőtt meg tudtam csinálni.

Csendesen, de gyorsan telt el a hét. Európában elég hüvős az idő, így jó volt az Abu-Dhabiba tartó repülőn ülve arra gondolni, hogy Ázsiában nyoma sincs annak az őszi, kora téli időnek, mint otthon.

Már a repülőn ülve is csak özönlöttek az emlékek, minden egyes szót hűen felidéztem, de tudtam, hogy ez még csak a kezdet.

A pálya bejárás alkalmával volt minden tele érzelemmel, minden ösztönösen, reflexszerűen öntött el.

Különlegességnek számít, hogy délután kezdődik a verseny, amikor a Nap már lemenőben van, és mesterséges fényvilágítás mellett fejeződik be. Mindemellett a hotel szobád alatt hajtasz át, a szállodát egy híd köti össze, meleg van és az óramutató járásával ellentétesen haladsz. S, ha mindez így együtt nem lenne elég, még a világbajnokságot is nevető harmadikként ezen a pályán szerezte meg Sebastian. Kérdem én, van-e valaki, aki kételkedik abban, hogy ez a legfontosabb helyszín a naptárban, mert olyan emlékek kötik ide az embert, amelyet sem a hazai verseny és egy túlfűtött drukkerekkel telt helyszín nem képes felülmúlni.

Sok az a hely, amit az ember láthat Abu-Dhabiban. A Ferrari drukkerek nyilván kibérelték az élményparkot, amely lenyűgöző már csak látványra is.

A hotelben maradni is nagyszerű kilátást biztosít, ráadásul a pálya nagy részét is látod, így igazán különössé teszi a légkört.

A pénteki edzéseket már nagyon vártuk, akkor kezdődik csak el igazán egy versenyhétvége.

Az első edzésén néhány jövő évi elemet rakatott az autókra Adrien, mondván remek alkalom ez a tesztre, adatok és tapasztalatok gyűjtésére. Seb persze önként jelentkezett, majd ő kipróbálja őket és megpróbál hozzátenni, amennyiben lehetősége van rá.

Igen, ez rá vall. Ha tanulni lehet, akkor ő fog is.

Szombaton harmadjára is megszerezte a pole-t a naplementében, sőt ez nem csak egy újabb edzésgyőzelem volt, hanem egy 20 éves rekord megdöntése is.

Mi, a csapatban nem foglalkozunk ezekkel az adatokkal, persze jól mutatnak, de nem igazán ez számít. Ha valaki csak erre hajt, akkor elfelejti milyen is az igazi versenyzés, elfelejti miért is van itt.

Én azonban nem tudom elfelejteni azt, ami másnap történt..,

Minden ugyanúgy történt, Sebastian remekül kapta el a rajtot, szépen jött, már az első pillanatban előnyre tett szert, majd az autó defektet kapott, a mezőny elment mellette, vissza ment a boxba, de már nem tudtak a szerelők mit kezdeni ezzel, és fel kellett adnia idén először egy futamot, a futamot.

Nem így akartunk emlékezni erre, hiszen az eddigi, ezen a pályán rendezett versenyekből mindet megnyerte, itt lett világbajnok először, és most..

Talán a sors az, hol ad, hol elvesz.. Nem lehet logikusan megmagyarázni a történéseket, csak elfogadni és tovább menni, mást úgy sem tehetünk.

Sebastian pedig nem az a fajta ember, aki belebetegszik egy önhibáján kívüli helyzetbe, végülis ez a sport, bármi megtörténik..

Hív az ismeretlen

Fogalmunk sem volt arról, hogy mit várjunk Indiától. Hallottunk jót és rosszat is, de ahhoz, hogy helytálló véleményt mondhasson az ember valamiről a saját szemével kell látnia a dolgokat és tapasztalatokat kell szereznie.

Csütörtök délelőtt szállt le a gépünk Új-Delhiben. Nagyon nehezen, kerülőkkel tudtunk csak haladni, míg végül elértük a hotelt. A Taj Mahal körüli kiránduló utakon haladva Sebastiannal megdöbbenve hallgattuk indiai sofőrünk válaszát, Seb azon kérdésére, hogy van-e az itteni embereknek jogosítványa.

- Tulajdonképpen nincs. Csak fizetnek érte és megkapják.

Az autóban az út alatt nem igazán akartunk erről beszélni tovább. A szállodai szobában azonban újra felhoztam.

- Kicsit megijedtem, amikor azt mondta, hogy pénzért kapják a jogosítványt az emberek.

- Igen. Ez engem is meglepett, nincs olyan sok szabály a közlekedésben, de nincs sok baleset sem. Ez olyan szervezett káosz.

- Igen, azt hiszem ez a jó megfogalmazás erre az országra. Az utak, a kerülők remélem, nem okoz gondot majd a pálya megközelítésében. A pálya.. nagyon kíváncsi vagyok a pályára is és az egész létesítményre.

- Akkor induljunk.

Először nagyon meglepett az, hogy milyen szinten tartanak a munkálatokkal. Az elszáradt füvet épp zöldre festették, amikor a pályán jártunk. Sebastian persze ebben is viccet látott és az egyik jelölőgéppel kezdett el játszadozni. Mint egy hatalmas, energikus kölyök. Én pedig mindennél jobban szeretem ezt a kölyköt. Jó az, ha a gyerek él az emberben, sőt így tud csak igazán önfeledten örülni az élet minden apró dolgának.

Délután volt még egy másik programja is. A Pirelli meghívta a pilótákat, de a meghívást egyedül Sebastian fogadta el, aki Paul Hembry-vel versenyzett abban, hogy ki képes hamarabb lecserélni egy kereket. Mondanom sem kell, hogy Sebastian nyert.

Ahol egy kicsi kis verseny is van, ha van olyan helyzet, amelyben halvány árnyéka is fellelhető a versenynek akkor Sebastiant nem lehet megállítani.

Az első péntek egy új pályán mindig nagyon fontos, hiszen lehetőséget ad tapasztalatok szerzésére és új dolgok kipróbálására is.

Mindkét gyakorlásán a második helyen zárt, a pálya nagyon elnyerte a tetszését, és persze már nem is bírt magával versenyezni akart, amire még várnia kellett.

Szeret tanulni, szereti tudni azt, hogy milyen helyen is van, s bár rövid idő jut a városnézésre, és arra, hogy kipróbálja a helyi nevezetességeket, péntek este elmentünk vacsorázni az egyik helyi étterembe a városközpontban. Mivel közel volt a szállodánkhoz gyalog tettük meg a kb. 5 perces utat.

Egyrészről hihetetlen, hogy mennyire más is a helyzet Európához képest, hogy mennyire mások is az emberek. Az ember itt meg tanulja értékelni a dolgokat, minden apró dolgot és egyszerűen élvezi az életét, mert minden elpocsékolt pillanat soha vissza nem térő esély a boldogságra.

Az indiai ételek nagyon finomak és nagyon sokfélék és nagy örömömre csípősek, fűszeresek is. Két eltérő ételt rendeltünk, így lehetőségünk volt arra, hogy mindkettőt megkóstolhassuk.

- Mennyei.. ez nagyon finom és kellően csípős is, kérsz belőle?

- Persze – s már előre is tolta a fejét és nagyra nyitotta a száját.

- Na, hogy ízlik?

- Tényleg nagyon finom. Azzal egy szép falatot szedett össze a villájára, s már emelte is a szám felé.

- ..és ez, hogy ízlik?

- Wow, ez is nagyon pikáns.

Ahogy befejeztük a vacsorát elindultunk kéz a kézben vissza a szállodába.

- Kellemes az idő, jó most itt lenni.

- Igen, én is nagyon élvezem.

- Nah, és van valami terved estére? – kíváncsiskodtam.

- Nem vagyok fáradt és szívesen sétálnék is egy kicsit még veled. Van hozzá kedved?

- Persze, bár én nem igazán efféle tervekre gondoltam.

- Vagy úgy, eszembe se jutott, hogy más terveid lennének. – mosolygott.

- Nem? – kacérkodtam. Akkor sétáljunk míg, olyan jó itt kint.

- Inkább visszamennék a szállodába és tanulmányoznám a helyi csatornákat a tv-ben.

- Nagyon vicces.

- De neked tetszik. – kacsintott.

- Ennyire kiismerhető lennék?

- Nyitott könyv vagy előttem – mosolygott.

- Csak azok ismernek, akik szeretnek.. – húztam mosolyra a számat.

- Na, most lebuktam. – hirtelen magához rántott és megcsókolt.

- Azt hiszem, tényleg el kellene halasztanunk ezt a sétát.

Csak öt percre volt a hotel, de futva, egymás kezét fogva tettük meg az odavezető utat. A szállodába érve együtt zuhanyoztunk le, majd egymás karjaiban ért minket az éjszaka.

Nagyon boldogan indult a szombat reggel. A harmadik edzést Sebastian sikeresen vette és az élen zárt.

Ezek után pedig a kvalifikáció sem okozott túl nagy fejfájást, simán nyerte és zsebelt be újabb rekordot.

Szombat este egy nagyot sétáltunk, aztán visszamentünk a hotelbe és pihentünk.

- Végre! – kiáltott fel Seb vasárnap reggel.

- Csak óvatosan- szóltam rá.

- Ne aggódj, megcsinálom.

- Érzem, tudom, hogy megcsinálod.

Sebastian soha nem hazudik nekem, innentől pedig egyértelmű volt, hogy mi történik órákkal később. Ismételten fantasztikus rajt, hibátlan kerékcserék és briliáns vezetés.

Amely a dobogó legmagasabb fokával ér fel, mint mindig, mint amikor minden rendben van és amikor minden úgy történik, ahogy megvan írva. Az efféle pillanatokat élvezni kell, és kiélvezni.

Home sweet home

Az idő szinte rohan, hogy ha az ember boldog és maga körül is boldogságot lát és érez. Sok idő telt el azóta, hogy utoljára Európában jártunk és be kell, valljam nagyon hiányzott már, hogy ismét itt lehessek. Az ember igazán csak ekkor érzi hol is az otthona, amikor hosszú idő után tér oda vissza.

Azután, hogy Japánban Sebastian megszerezte második egyéni bajnoki címét is, majd a hétvégén Koreában a Red Bull is megnyerte a csapatbajnokságot hazautaztunk, hogy együtt ünnepelhessen mindenki a Milton Keynes-i gyárban.

A Red Bull egy hatalmas család, akiket nem csak a siker tart a Forma-1-ben, itt sokkal több mindenről van szó. Az ember ok nélkül is a csapattagjának érzi magát, pusztán a gondolataival és azzal az információhalmazzal, amelynek a birtokába került az idők folyamán.

Persze a csapaton kívül a média is képviseltette magát. Sebnek is a riporterek hada elé kellett állnia, amíg ők az interjúkat adták én szépen sorban végig néztem minden egyes trófeát, amely már haza került.

A tavaly elhódított bajnoki címet, amelyet évente egyszer adnak át, a nemrég Japánban szerzett harmadik helyért járó kupát, amely már egy volt eme ékes gyűjtemény darabjai között.

Felbecsülhetetlen mindene gyes darabja, külön emlékek más és már stratégiák és történetek övezik mindegyiket, hosszú napok kellenének ahhoz, hogy mindegyik meséjét elejétől a végéig felidézzem.

Ahogy körbe jártam a vitrineket egy üzenetet jelzett a mobilom. Meglepve néztem a címzettet, majd az üzenet szövegét..

- Hello. Ha jól tudom, a gyárban vagytok, szeretnék találkozni veled. A közelben vagyok, érted tudok menni most, a riportok sokáig húzódnak el .. Ha benne vagyok, tudod, mit kell tenned.. Üdv, Jens..

- Szió! Gyere értem..

Az igazat megvallva hosszú ideje nem beszéltem Jensonnal, talán úgy tűnt kerülöm is, de nem erről volt szó.. Nem volt időnk arra, hogy beszélgessünk, hogy időt töltsünk el egymással..és ez nagyon hiányzott nekem, de ezt az üzenetet olvasva neki is..

Davidot is fel fogom keresni, míg Európában vagyunk, ő a másik ember, aki nagyon hiányzik nekem..

Nem szóltam Sebastian-nak arról, hogy elmegyek, javában a riporterekkel beszélgettek és hosszú program ált még előtte, amelyhez rám nem volt szüksége, ő és a csapattagok napja ez.

Jenson ahogy ígérte értem is jött, beültem az autóba, majd egy étterembe vitt, ahol láthatóan nagyon ismerték őt.

- Mr. Button, üdvözlöm, kéri az étlapot? – köszönt illedelmesen a pincér.

- Jó napot, Daniel, igen hozhatja, köszönjük. – válaszolt Jenson.

- Huha, ahogy látom, törzsvendégnek számítasz – mosolyogtam.

- Gyakran megfordulok itt Jessi-vel, a haverokkal, néha egyedül..

- Kellemes, csendes, nyugodt hely, nagyon tetszik. Köszönöm, hogy engem is elhoztál ide.

- Parancsoljanak. Hozhatok valamit inni, míg választanak?

- Te vezetsz, én pedig még visszamegyek a gyárba, így nem hinném, hogy bármiféle alkohol jót tenne most bármelyikünknek, ásványvizet kérünk – válaszoltam Danielnek.

- Igazad van, de akkor én rendelek ebédet.

- Nincs ellenemre. – egyeztem bele.

Miután kihozták az ételt, akkor vettem csak észre, hogy Jenson tésztát rendelt köretként, amit én nem szoktam enni, viszont rendelt salátát is, amit nagyon szeretek.

- Remélem ízleni fog, rendszerint ezt eszem, amikor itt vagyok, ez a specialitásuk.

- Biztosan, csak én nem igazán eszem tésztát, de semmi gond, mert salátát töménytelen mennyiségben.

- Ne haragudj..

- Ugyan, semmi gond, tényleg imádom a salátát.

- Ha többet találkoznánk, többet lógnánk együtt, akkor ilyen nem fordulna elő..

- Tudom, hogy az utóbbi időben nagyon keveset beszéltünk…

- Inkább semmit.. hiányoztak a beszélgetéseink..

- Nekem is hiányoztak.. csak valahogy sohasem jött ki a lépés arra, hogy beszélgessünk, mindketten rohanunk…

- Ez korábban is így volt, mégis mindig jutott időnk egymásra, az utóbbi időben azonban valami nagyon megváltozott.. többször beszélgettem Sebastian-nal, amikor megjelentél, köszöntél, majd mindketten elmentetek..

- Tudod, hogy mennyire feszes és pontos egy versenyhétvége tempója..

- Igen tudom, de azt is, hogy ezek nem ennek köszönhetőek, én is érzem, hogy valamiért kerülsz.. csak nem értem az okát.

- Ezt nem tudom megmagyarázni.. én is érzem ezt, és így értem, hogy miről beszélsz, de nem tudom megmagyarázni, fogalmam sincs, hogy mi ez.. nagyon kedvellek, és nagyon fontos vagy az életemben..

- Ahogy én is kedvellek, Seb igazán szerencsés..

- Jess is az. Szerintem felejtsük ezt el, és próbáljunk meg több időt együtt tölteni, elmenni moziba, vagy sportoljunk együtt, csinálhatunk programot négyesben is, lassan vége a szezonnak, és jön egy kis pihenő, nyitott vagyok mindenre, és Sebastian is örülne ennek.. A szezon után egy időre félrevonulunk kettesben Seb-bel ez biztos, de sok programja van még az idén a szezon befejezése után is. Mit szólnál hozzá, ha decemberben a ROC-n találkoznánk újra? Persze előtte is bármikor, csak akkor pár napot Németországban töltenél és mászkálhatnánk kicsit..

- Ez fantasztikusan hangzik.

- Ugye? – mosolyogtam. Lassan indulnunk kellene, szeretnék visszaérni mielőtt Seb keresni kezdene, nem szóltam neki arról, hogy hová megyek, sőt arról sem, hogy egyáltalán elmegyek.

- Persze indulhatunk.

Miután visszaértünk, egy puszi után Jens útjára indult, én pedig visszaindultam a gyárba.

Seb már a privát interjúja végén járt.

Miután végzett az interjúkkal és beszélgettek még a munkásokkal, kora este hagytuk el a gyár épületét, repülőre ültünk és egyenesen Németországba indultunk.

Pár nap pihenés, rákészülés a hétvégi Heppenheim-i ünneplésre, ahol Seb találkozik a rajongóval.

Másnap Sebastian szüleivel vacsoráztunk, az egész család együtt volt. Nagyon jó volt végre egy kellemes estét tölteni a családdal, energiával tölti fel ez az embert, a család és a barátok felbecsülhetetlen értékkel bírnak az ember életében.

Szerettem volna Daviddal is találkozni, de erre nem volt lehetőség.. nem mehettem most el Németországból és David is tudta az edzések, a BL és a Spanyol bajnokság időpontjai miatt ott hagyni Spanyolországot. Nagyon hiányzik és szeretnék vele tölteni egy kis időt, megölelni, sétálni vele egyet, de erre egyelőre nincs lehetőségem, viszont a modern technika adta lehetőségeket ebben a helyzetben tudtam csak igazán nagyra tartani.

Videochateltünk, ami bár nem egyenlő a személyes beszélgetéssel, de látjuk és halljuk egymást, még ha nem is érinthetjük meg a másikat.

- Olyan régen nem beszéltünk, David nagyon hiányzol, rossz ez a helyzet így..

- Te is hiányzol nekem, és nagyon szeretnék már veled találkozni..

- Mesélj, hogy vagytok, a gyerekek.

- Mindenkivel minden rendben van, a csajok is jól vannak, a pályán is minden rendben, volt egy kisebb húzódásom, de már azzal sincs semmi baj. Veletek mi a helyzet?

- Minden rendben van, Németországban vagyunk, Seb hétvégén a szülővárosa terén ünnepel majd a rajongókkal, addig kicsit pihenünk, így a két világbajnoki cím megszerzése után ennyi kijár.

- Láttam mindkét futamot gratulálok a srácoknak, és Sebnek is!

- Majd átadom.

Sokat beszélgettünk még, de aztán edzésre indult én pedig Sebastian-nal sétáltam az nap délután a kellemes, langyos őszi időben.

Kézen fogva andalogni vele, békében, és mérhetetlen szerelemben, nos itt kezdődik az igazi boldogság.

Hamar eljött a szombat, Sebastian egész nap a szervezőkkel volt, minden programban részt vett. Kylie-val az Europlatz-on vonult fel, előtte és mögötte motoros járőrök Red Bullos kabátban, mindenhol emberek.

Sok-sok ember, Seb ujjakkal, Red Bull zászlókban, sapkákban, pólókban, szinte minden kék volt, az emberek Seb nevét skandálták.

Sebastian először el sem hitte, hogy ez a sok ember, mind érte jött el ma ide, pedig ez volt az igazság. Heppenheim mai napja csak erről szólt.

Felemelő érzés volt ennyi boldog embert látni, a szemük csillogása és mosolyuk kisugárzott minden ott levő emberre.

Sebastian kedvenc focicsapatának mezét is megkapta, 1-es mezszámmal, minden játékos aláírásával.

Mindig örömmel tölt el Sebastian-t, ha valamilyen módon vissza tud adni valamit az embereknek azért a határtalan támogatásért, amit folyamatosan, hosszú ideje kap.

Mindenben részt vett, kereket cserélt, néhány szerencsés rajongójával személyesen is beszélt, illetve a DJ pult mögé is beállt.

Fényes nappal kezdtük, sötét volt mikor befejeztük. Sok-sok emlékkel gazdagodtunk, és ez a 30 000 ember (!), aki itt volt ma velünk, és egyként éltette Sebastian-t hatalmas löketet adott Seb-nek ahhoz, hogy a hátralevő három versenyen is teljes erejéből hajtson, motivációból tehát nincs hiány.