Az első az utolsó..

A budapesti verseny volt az első, ahol az állapotom miatt nem tudtam részt venni. Seb egyedül ment Budapestre a csapattal, én pedig a szüleivel maradtam Heppeinhemben.

A futam utáni hétre voltam kiírva, tehát minden jól alakult a számunkra. Nem kellett attól tartanom, hogy lemarad a szülésről és attól, hogy a baba hamarabb jön a világra, csak arra kellett figyelnem, hogy véletlenül se idegesítsem fel magam, ne vonja el a figyelmem semmi sem. Ami valljuk be igen nehéz, ha a szerelmed előző két futama nem úgy alakult, ahogy azt várta és várta a csapata. Persze nüánszok történnek, mindenesetre ez sok volt így egymás utánjában.

Telefonon tartottuk a kapcsolatot és mindent elmeséltünk a másiknak.

Esős idő fogadta őket Magyarországon, ami szokatlan volt, mert rendszerint 35 fok fölötti a hőmérséklet ilyenkor ott.

Nem a helyszínen lenni szokatlan volt, mint ahogy az is, hogy nem Seb versenyzői szobájából nézem a pénteki edzéseket Tommival. Otthon néztem őket Fabiannal.

Seb igazából nem akarta elmondani, de mégis jónak látta, ha tőle tudom és nem valamelyik újságból tudom meg, hogy másnap kora reggelig kell szerelni az autóját.

Nem voltam nyugodt, nem hangzott túl jól. Hajnalban is telefonon beszélgettünk, ő sem aludt, állandó kapcsolatban volt a csapattal, akik ¾ ötre értek a szállodába.

Fáradt és álmos volt, de mennie kellett, hiszen az időmérő edzés napján jártunk.

A harmadik edzést megnyerte, ami azt mutatta, hogy a szerelők jó munkát végeztek.

Sebastian ilyen helyzetben mindig meg akarja hálálni a csapatnak azt, hogy mennyit tettek érte és azért, hogy az autója 100%-os legyen. Mert hiába segítene, nem tud, az ő dolga az, hogy vezessen.

A hála legjobb formáját választotta és megnyerte az időmérőedzést.

Azután hívott fel, miután túl volt az interjúkon és már a szállodában volt.

- Szia, édesem, hogy vagy?

- Drágám, minden rendben van, mindenki jól van, együtt szurkolunk neked.

- Az jó lesz, akkor nem lehet baj.

- Nem lesz semmi gond. Holnap futam után találkozunk. Nagyon várunk már, hiányzol nekünk.

- Ti is nekem, de hamarosan újra együtt leszünk.

- Igen, együtt. Menj pihenni, mi remekül vagyunk, futam előtt hívlak. Szeretlek, vigyázz magadra.

- Rendben, én is nagyon szeretlek.

A hangja valóban álmos volt, miután letettem a telefont, azt kívántam bár ott lehetnék mellette. Lehunytam a szemem, és elképzeltem, hogy fogom a kezét és tudtam, hogy ő is érzi.

Nem igazán tehettem mást, csak vártam, hogy teljen az idő. Egyedül akartam lenni, és csak várni, várni, hogy végre hazaérjen.

Meséltem a babának a győzelmeiről, elmeséltem a kicsinek, hogy milyen ember is az apukája. A baba szerette hallgatni a meséket, nagy örömmel rugdosta a pocakomat.

Erős baba, és tudom, hogy kisfiú, és azt is tudom, hogy ő az ifjabbik Sebastian Vettel.
Nem tudom, hogy Seb gondolt-e már erre, de lesz időm megkérdezni tőle. Alig várom, hogy megkérdezhessem tőle.
Fogalmam sincs mikor aludtam el az éjjel, csak azt tudom, hogy elég később ébredtem, már 11 óra volt, és éhes volt a baba.
Ettem, így ő is jól lakott, leállt a rugdosással.

Fel akartam hívni őt a futam előtt. Amikor a helyszínen vagyok vele, akkor a versenyek előtt mindig megölelem, és megcsókolom, de most még csak sok szerencsét sem kívánhatok neki. Ha van valami, amit nem szeretek a terhességben, akkor az ez. Hogy nem lehetek mellette.

Utáltam erre gondolni, utáltam kimondani, hogy létezik akár egyetlen olyan dolog is, amit nem szeretek abban, hogy Seb babáját várom, de ez az egy mégis olyan dolog volt, amit sohasem akartam…

Amikor az idő ott járt, bekapcsoltam én is a televiziót, és hallgattam, hogy miről is beszélgetnek a kommentátorok..

„ üdvözlök mindenkit az idény 12. futamán … ” – szólt az egyik sportadón.

A rajt után megtartotta a pozicióját, de tudtam, hogy ez nem lesz hosszú idejű. A McLarenek mögötte nagyon nyomták, és meg is előzték őt.. Körről körre, csak azon kaptam magam, hogy imádkozom érte, és azért, hogy visszaszerezze az első helyet..
Végül a második helyet visszavette, és ott is fejezte be a futamot.

Hamarosan együtt

Bár még csak tegnap rendezték meg a hazai futamot, máris úton voltunk.

Nem a következő nagydíj helyszínére, hanem haza, oda ahonnan Sebastian évekkel ezelőtt elindult, haza, Heppenheimbe.

Miért épp oda?

A válasz egyértelmű.

Azt akarom, hogy a baba ott szülessen meg, ahol az apukája is meglátta a világot.

Én vagyok az anyja, s bár még sohasem próbáltam ki ezt a szerepet, mégis ösztönösen éreztem, hogy mit kell tennem.

Az anyukák önfeláldozóak, és mindent megtesznek a gyermekükért.

Érzem, hogy fiam lesz, érzem, hogy a baba, itt bennem egy kisfiú. Pontosan tudom, hogy ugyanolyan lesz, mint Seb. Egy anya ezt megérzi. De én ezt is akarom. Azt akarom, hogy a fiam, olyan legyen, mint az apukája. Akkor nagyon büszke lennék. Bár akkor is az lennék, ha kislányunk lenne. Hamarosan kiderül.

Egy ideje már szoktattam magam a gondolathoz, hogy nem lehetek egy ideig Seb mellett egy versenyhétvége folyamán, és ugyanazon az úton tájékozódom majd, mint mások. Marad a televízió és az internet, meg persze a telefonok. Bár nem szeretek finoman szólva sem az agyára menni, és valljuk be terhesen rosszabb vagyok, mint általában, pedig akkor sem vagyok kispályás, tehát jobb lesz vigyáznom.

Este már Seb szüleinél voltunk. Úgy gondoltuk, hogy itt maradunk egy ideig. Legalábbis én biztosan. Seb pedig majd csütörtökön utazik Budapestre.
Nem vesz részt a focimeccsen sem, sajnáltam, hogy a rajongók nem láthatják őt focizni, de ő inkább velünk szeretett volna maradni, ameddig csak lehet. Én pedig örültem is ennek.

Másnap délután indult el a lakásunkba, hogy elhozzon nekem néhány dolgot. Előre elkészítettünk már mindent.

Az utóbbi időben egyre többet beszéltem Rafa-val. Persze eddig is beszélgettünk, hiszen ő a legjobb barátnőm, de most a lehető legjobban fel akart készíteni arra, ami előttem áll.

Elmondta, hogy milyen a szülés, milyen érzés, amikor a lény a belsődben végre a karjaidban van, a szemedbe néz, és először nevet rád. Persze nehéz az első baba, de út közben mindent megtanul az ember, és együtt nőnek fel a gyerekkel.

Hallgattam, és hallgattam és egyre inkább azt akartam, hogy a karjaimban tarthassam, hogy a szemébe nézhessek és elmondhassam neki, hogy ő a világ legszebb babája.
Magam előtt láttam, ahogy Sebastian a karjában tartja, és igen, láttam a könnycseppeket a szemében, de a sajátomban is. Olyan szép kép jelent meg egyszerre előttem, képtelen voltam megállni sírás nélkül.

- Mi a baj? – állt meg Rafa.

- Semmi, semmi, folytasd.. – válaszoltam.

- Miért sírsz, mi történt? – kérdezte kétségbeesetten.

- Az örömtől sírok, magam elé képzeltem, ahogy Seb a karjaimban tartja a kicsit..és annyira szép volt, hogy nem bírtam megállni könnyek nélkül..

- Hetek múlva ez már nem képzelet lesz.

- Alig várom már, félek, de nagyon várom.

- Ez érthető. A félelem hamarosan áttör majd vágyba, mihamarabb látni akarod majd, megpuszilni.

- Mióta tudom, hogy terhes vagyok ezt akarom.

- Tudom. De lesz elég időd.

Beszélgettünk még. Minél több tapasztalatot, minél több élményt osztott meg velem, annál inkább vágytam arra, hogy már a karomban tarthassam. Semmi másra nem vágytam jobban abban a pillanatban.

Ekkor lépett be Seb, az eső nagyon szakadt odakint, amit észre sem vettem.

- Drágám, mi történt, miért sírsz?

- Micsoda?

- Könnyben úszik a szemed, mi történt?

Észre sem vettem, hogy sírok..

- Vizesebb a szemed, mint az utak odakint..

- Nem történt semmi, esik?

- Nagyon is esik..de már jó ideje.. miért sírtál?

- Rafaval beszélgettünk és mesélt néhány dolgot az anyaságról, és tudod magam elé képzeltem valamit, aminél soha szebbet nem láttam még..és ez megríkatott.

- Meséld el. – kérte.

- Megmutatom. – furán nézett rám, furán, de kíváncsian.

- Ezt hogy érted?

- Megmutatom, csak várj egy kicsit.

Az idő gyorsan telt, és azon kaptuk magunkon, hogy bucsúzunk..

Utálok bucsúzkodni, a bucsú mindig valami vége. A bucsú egyenlő az elválással és a hiánnyal.

- Bár veled mehetnék..

- Én is veled akarok lenni, de hamar eltelik, vasárnap este újra itt leszek veletek..

- Igen, tudom, csak addig még sok idő van..

- Eltelik az hamar..

- Hiányzol..nagyon..

- Te is nekem, fel kell szállnom a gépre.. ha megérkeztem hívlak. Szeretlek.

Azzal megcsókolt, magához szorított, megsimogatta és megpuszilta a hasamat, majd elengedte a kezemet és elindult.. Majd eltűnt elölem..a gép felszállt..

Hirtelen könnycseppek jelentek meg az arcomon..

- Tudom kincsem, nekem is hiányzik..de hamarosan együtt leszünk..

Otthon

Az angol futam után rögtön elmentünk Németországba. A saját lakásunkba, végre nem hotelben kellett aludnunk, hanem otthon, a saját ízlésünk által berendezett házban aludhattunk. Jó érzés volt, régi érzés, hiszen régen nem voltunk itt, többnyire a haza, nálunk Svájcot jelent.

Szerdán Franfurtban focizott, ő volt a pilótaválogatott kapitánya.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt sokkal nagyobb nyomás Sebastian-on mikor átléptük a németországi paddock kapuit.

Hazai pálya, hazai emberek, és a vágy, hogy bizonyítson, hogy kiszolgálja őket, hogy életében először megnyerje a hazai futamát, magának, a csapatnak, de legfőképpen az otthonának.

Hűvös volt, sokkal hűvösebb, mint Angliában, ami igazából meglepetés volt, mert nem erre számítottunk. Nagyon nem.

Mindkét pénteki szabadedzésen, a harmadik helyen végzett. Imádom, amikor a hazaiak felsikoltanak, amikor Seb pályára lép, soha, sehol máshol nem tapasztal az ember ilyet. Amikor otthon vagy, akkor mindenki örömmel fogad, és örül annak, hogy lát. Ez így van velünk is.

Szombaton is hűvös volt az idő, és az eső is kérdéses volt. Fogalmam sem volt, hogy mi miért történt úgy az nap, de Sebastian idei legrosszabb edzéseredményét produkálta. A második sorba kvalifikálta magát, és a harmadik helyről várhatta a vasárnapi rajtot.

Persze, nem mondtam el neki, amit gondoltam. Ő sem mondta ki, hogy mi jár a fejébe. De nem kellett nagy észlénynek lenni, ahhoz, hogy tudjam, hogy mi jár a fejében.

Nagy volt a nyomás rajta, nagyon akart bizonyítani, nyerni akart itt, pole-t szerezni. Érthető ez az egész, ami benne van. Tudtam, hogy vívódik magában, és azt, hogy nem fogja kimondani. De mit is kellene kimondania? Természetes, hogy bizonyítani akar, és az is, hogy nyerni akar, az, hogy hazai pályán van az csak még értékesebbé tette az egészet. De a lényegen nem változtat, hiszen ez is csak egy verseny a naptárban, és az nem számít, hogy neki fontosabb, mint bármelyik másik. Mert mindenki nyerni akar, és mindenki le akarja őt győzni.

Vasárnap, nagyon várta a futamot, minél előrébb akart végezni, ami természetes is volt. Az autó gyors, ő a világbajnok, az állovas, hazai pályán van, tehát minden egyben van ahhoz, hogy motiválja.

Jens-szel imádják egymást ugratni, és jókat is beszélgetnek. Ilyenkor nem is gondolok arra én sem, hogy Kimi is lehetne mellette.

Sokszor jut eszembe, hogy vajon mi lehet Kimivel..

Azt tudom, hogy egy hét múlva a hazai rallyjára készül, de nem keres..és nem hív, én pedig nem tudom, hogy merjem-e..

Nagyon sokat gondolok rá, nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe, de nem tudom, hogy hogyan lépjek felé.

Seb a lehető legjobban készült fel a futamra. Kyle kapott néhány smiley-t is : )

A végén ez sem számított. Seb a vasárnapi futamot a negyedik helyen fejezte be. Idén először nem állt fel a dobogóra, sőt az idei legrosszabb eredményét szerezte meg vasárnap.

Senki sem hibáztatta. Miért is kellett volna? Teljes mértékben-tisztában vagyok azzal, hogy min ment át. Ő ezt nem kezelte annyira komolyan, és annyira érzelgősen, mint én. De pont, azért mert én ezt így kezeltem nem mondtam senkinek semmit sem erről.

Egy hét múlva lesz a következő nagydíj, amire már nem tudok vele menni. A futam után Seb egyeztet még a csapattal és aztán másnap együtt indulunk Heppenheimbe.
Lassan közeleg az idő, és már alig várom, hogy eggyel többen legyünk.