Boldog Születésnapot!

Boldog Újévet Mindenkinek!

David egyre jobban érezte magát a műtét után, az idő pedig gyorsan elröpült.
Már túl voltunk a karácsonyi bevásárláson, a korábbi karácsonyhoz képest együtt vettünk meg az ajándékokat, nem titkolóztunk, s bevallom ez nekem is sokkal jobban tetszett.
A fát együtt választottuk ki, a döntés nem volt nehéz, hiszen mindketten rögtön ugyanarra a fára mutattunk rá a szakadó hóesésben. Mintha Isten is üzenni akart volna nekünk ezzel.

A feldíszítésével azonban akadtak gondok. Szép volt a fa, de nagyon nehezen tudta Sebastian, hogy is mondjam megfelelő méretre vágni a végét ahhoz, hogy az illeszkedjen a tartóba. Egy kicsit innen, majd egy kicsit onnan is…

- Drágám, ha ez így megy tovább, nem lesz fánk – nevettem, mikor már a negyedszer vágott le a fából.

- Már, hogy ne lenne …. Talán nem lesz olyan magas, de fa az lesz .. – hangos nevetésben tört ki.

- Ohhh, vagy úgy- valljuk be egy világbajnoktól nem várjunk túl sokat.

- Hogy is mondtad? – Azzal hirtelen mögöttem termett, felkapott megpörgetett, majd hosszasan megcsókolt.

Belekerült egy kis időbe, mire a fa megállt, s akkor sem egyenesen, de ez a fenyő ettől volt szép. Csupa szeretettel, melegségben állítottuk fel a kb. 10 centivel alacsonyabb fát, mint amit kiválasztottunk. Végülis nem lett törpefenyő.

A szokásos karácsonyi köszöntők, sms-ek és telefonok melyek már napokkal Karácsony előtt megérkeztek eldöntünk hol kezdjük az ünnepet.

Jó az, ha az embernek sok családja van, de nagyon nehéz úgy intézni a dolgokat, hogy minden a lehető leggördülékenyebben haladjon.

Az első napot, vagyis a Szent estét, Sebastian szüleinél töltöttünk.

Kicsi és nagy összegyűlt. Mesélgettünk egymásnak, nevetgéltünk. Az a család fája sem volt sokkal egyenesebb, mint a mienk. Mit ne mondjak, apja fia.

Ezt persze a lehető legnagyobb elismeréssel és örömmel mondom. Örök életemre hálás lehetek ennek a két embernek, hogy életem legnagyobb ajándékot adták nekem.

A vacsora hangulatos volt és nagyon családias. Néha zavarban éreztem magam, de akkor magába kerített az otthon érzése. Hiszen otthon voltam, már nagyon hosszú ideje, otthon.

December 25-én friss hó lepte be a tájat, mi pedig repülőre ültünk és az én szüleimet látogattuk meg. Hosszabb ideje nem voltam már otthon, s Sebastiannal pedig az idejét sem tudom mikor látogattuk meg anyuékat együtt.

A gyerekkori szobám, a poszterekkel, képekkel és a kékre festett falakkal ugyanolyan, mint évekkel ezelőtt, mint amikor még itt éltem.

Leírhatatlan az az érzés, amely akkor futott végig rajtam mikor a szobámba lépve végig néztem a képeken. Minden egyes képről emlékképek jelentek meg előttem. A falon az emlékeim és az álmaim..

- Minden álmom itt van ezen a falon..-suttogtam a szobába ekkor belépő Seb-nek.

- Az enyém pedig itt áll előttem. – homlokon csókolt.

- Szoktál azon gondolkodni, mi lett volna, ha nem így alakul? Ha minden másképp történik?

- Akkor ma nem állnánk itt. – mosolygott. Ne gondolkodj ezen, nekünk ez volt megírva. Nekem jönnöm kellett, neked pedig várni rám, vagy fordítva. A ma számít, itt állunk egymás mellett, egymás kezét fogva, boldogan. Ez számít. Semmi több. Együtt vagyunk. Boldogan. Nem kell ennél több.

- Vacsora .. – anya hangja törte meg Sebastian különös vallomását.

Igaza van, miért kellene azon agyalnom, hogy mi van, ha nem így történnek a dolgok. Akkor valószínűleg még mindig ebből a szobából írogatnám a cikkeket, és kergetném az álmaimat. De akkor sem volt baj, amikor ezt tettem. Az álmaim és a céljaim töltötték ki a napjaimat. Úgy gondolom boldog az az ember, aki így él. Bár boldogabb, aki úgy, ahogy mi.

Karácsony utolsó napját kettesben töltöttük. Sétáltunk a talpunk alatt ropogó hóban, egymás kezét fogva. Egy- két hógolyó is szárnya kapott. Fontos, hogy az ember egy része mindig gyerek maradjon, ezt Sebastian mellett tanultam meg. Ezt is.. így helytállóbb.

Almás fahéjas süti, forró kakaó ő és én. Tökéletes, minden tökéletes. A teraszon csodaszép napsütésben folytattuk a napot. Majd együtt készítettük el a vacsorát.

David boldog volt, amikor betoppantunk. Őszintén szólva sokat gondolkodtunk azon, hogy jó ötlet-e betartani az egyéves ígéretemet, de végülis úgy döntöttünk, hogy miért ne?!

- Nagyon hiányoztál. – kezdtem, miután levettük a kabátokat, Sebastian pedig letette a táskát a földre.

A kis Olaya futott be hirtelen, majd gondosan követte őt féltő nővére, Zaida.

- Sziasztok, lányok. – térdre ereszkedtem a lányok pedig a nyakamba ugrottak. Imádom ezeket a gyerekeket, két tündérien aranyos, nagyon szép kislány.

- Lányok, hagyjátok őket beljebb jönni. – szólt rájuk David.

Zaida a jobb, Olaya pedig a bal kezemet fogta meg, majd a nappaliba vezettek, s ilyen sorban ültünk le a kanapéra. Sebastianék is velünk tartottak.

- Drágám, itt az a táska?- kérdeztem.

- Milyen táska?- kérdezte Olaya.

Az ölembe ültettem, és ezt mondtam : - Nálunk járt a Jézuska és azt kérte Sebastian-tól, hogy hozzon el neked valamit.

Ebben a táskában csak ajándékok voltak. Egy nagyobb piros doboz, fehér pöttyökkel, amit a kis Olaya kezébe adtam

- Zaida, drágám, neked is küldött valamit. – azzal elővettem egy fehér dobozt, piros pöttyökkel s a nagyobbik lányka kezébe adtam. Imádom ezeket a lányokat kényeztetni.

Nagyon sokat beszélgettünk, minden sóba került. David nagyon hamar fel akar gyógyulni, és nagyon jó úton halad, nem erőlteti a dolgokat, de minden tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendbe jöjjön. Mágneses kezelések, és szobabicikli a következő pár hét terve, de persze a legfontosabb az , hogy ott lehessen a 2012-es EB-n

- Sikerülni fog, erős vagy!- bíztattam.

- Megcsinálom, ki kell hoznunk a maximumot a helyzetből, remélem ebből az EB-t.

- Meglesz.. – bizalommal telve mondtam e szavakat, de közben leszegtem a fejem, amelyre David is felfigyelt.

- Az jár a fejedben, hogy Sebastiannak milyen lesz a következő év?

- Igen…

- Tíz percen belül elkezdődik az az év, de nem tíz perc múlva és nem is holnap, vagy holnapután dől ez el. Nagyon sok idő van, nagyon sok, és ne most aggódj ezen, ne most akard megtudni, hogy mi lesz hónapok múlva. Hagyd, hogy minden úgy alakuljon, ahogy meg van írva. Biztos vagyok abban, hogy Sebastian ereje teljéből fog küzdeni, és te is ott állsz mellette, ez így együtt nagyon fontos, és sokat számít, hidd el.

- Köszönöm!

Visszatértünk a többiekhez. Már mindenki kezében ott volt a pezsgő, a gyerekek fent voltak, kitartóak. Kaptunk egy-egy pohár pezsgőt. Megfogtam Sebastian kezét, Davidék pedig egymást ölelték meg.

Így kezdődött el az újév, a 2012-es esztendő. Reményekkel, szeretettel telve, bízva egy méltó folytatásban..!