Hamarosan együtt

Bár még csak tegnap rendezték meg a hazai futamot, máris úton voltunk.

Nem a következő nagydíj helyszínére, hanem haza, oda ahonnan Sebastian évekkel ezelőtt elindult, haza, Heppenheimbe.

Miért épp oda?

A válasz egyértelmű.

Azt akarom, hogy a baba ott szülessen meg, ahol az apukája is meglátta a világot.

Én vagyok az anyja, s bár még sohasem próbáltam ki ezt a szerepet, mégis ösztönösen éreztem, hogy mit kell tennem.

Az anyukák önfeláldozóak, és mindent megtesznek a gyermekükért.

Érzem, hogy fiam lesz, érzem, hogy a baba, itt bennem egy kisfiú. Pontosan tudom, hogy ugyanolyan lesz, mint Seb. Egy anya ezt megérzi. De én ezt is akarom. Azt akarom, hogy a fiam, olyan legyen, mint az apukája. Akkor nagyon büszke lennék. Bár akkor is az lennék, ha kislányunk lenne. Hamarosan kiderül.

Egy ideje már szoktattam magam a gondolathoz, hogy nem lehetek egy ideig Seb mellett egy versenyhétvége folyamán, és ugyanazon az úton tájékozódom majd, mint mások. Marad a televízió és az internet, meg persze a telefonok. Bár nem szeretek finoman szólva sem az agyára menni, és valljuk be terhesen rosszabb vagyok, mint általában, pedig akkor sem vagyok kispályás, tehát jobb lesz vigyáznom.

Este már Seb szüleinél voltunk. Úgy gondoltuk, hogy itt maradunk egy ideig. Legalábbis én biztosan. Seb pedig majd csütörtökön utazik Budapestre.
Nem vesz részt a focimeccsen sem, sajnáltam, hogy a rajongók nem láthatják őt focizni, de ő inkább velünk szeretett volna maradni, ameddig csak lehet. Én pedig örültem is ennek.

Másnap délután indult el a lakásunkba, hogy elhozzon nekem néhány dolgot. Előre elkészítettünk már mindent.

Az utóbbi időben egyre többet beszéltem Rafa-val. Persze eddig is beszélgettünk, hiszen ő a legjobb barátnőm, de most a lehető legjobban fel akart készíteni arra, ami előttem áll.

Elmondta, hogy milyen a szülés, milyen érzés, amikor a lény a belsődben végre a karjaidban van, a szemedbe néz, és először nevet rád. Persze nehéz az első baba, de út közben mindent megtanul az ember, és együtt nőnek fel a gyerekkel.

Hallgattam, és hallgattam és egyre inkább azt akartam, hogy a karjaimban tarthassam, hogy a szemébe nézhessek és elmondhassam neki, hogy ő a világ legszebb babája.
Magam előtt láttam, ahogy Sebastian a karjában tartja, és igen, láttam a könnycseppeket a szemében, de a sajátomban is. Olyan szép kép jelent meg egyszerre előttem, képtelen voltam megállni sírás nélkül.

- Mi a baj? – állt meg Rafa.

- Semmi, semmi, folytasd.. – válaszoltam.

- Miért sírsz, mi történt? – kérdezte kétségbeesetten.

- Az örömtől sírok, magam elé képzeltem, ahogy Seb a karjaimban tartja a kicsit..és annyira szép volt, hogy nem bírtam megállni könnyek nélkül..

- Hetek múlva ez már nem képzelet lesz.

- Alig várom már, félek, de nagyon várom.

- Ez érthető. A félelem hamarosan áttör majd vágyba, mihamarabb látni akarod majd, megpuszilni.

- Mióta tudom, hogy terhes vagyok ezt akarom.

- Tudom. De lesz elég időd.

Beszélgettünk még. Minél több tapasztalatot, minél több élményt osztott meg velem, annál inkább vágytam arra, hogy már a karomban tarthassam. Semmi másra nem vágytam jobban abban a pillanatban.

Ekkor lépett be Seb, az eső nagyon szakadt odakint, amit észre sem vettem.

- Drágám, mi történt, miért sírsz?

- Micsoda?

- Könnyben úszik a szemed, mi történt?

Észre sem vettem, hogy sírok..

- Vizesebb a szemed, mint az utak odakint..

- Nem történt semmi, esik?

- Nagyon is esik..de már jó ideje.. miért sírtál?

- Rafaval beszélgettünk és mesélt néhány dolgot az anyaságról, és tudod magam elé képzeltem valamit, aminél soha szebbet nem láttam még..és ez megríkatott.

- Meséld el. – kérte.

- Megmutatom. – furán nézett rám, furán, de kíváncsian.

- Ezt hogy érted?

- Megmutatom, csak várj egy kicsit.

Az idő gyorsan telt, és azon kaptuk magunkon, hogy bucsúzunk..

Utálok bucsúzkodni, a bucsú mindig valami vége. A bucsú egyenlő az elválással és a hiánnyal.

- Bár veled mehetnék..

- Én is veled akarok lenni, de hamar eltelik, vasárnap este újra itt leszek veletek..

- Igen, tudom, csak addig még sok idő van..

- Eltelik az hamar..

- Hiányzol..nagyon..

- Te is nekem, fel kell szállnom a gépre.. ha megérkeztem hívlak. Szeretlek.

Azzal megcsókolt, magához szorított, megsimogatta és megpuszilta a hasamat, majd elengedte a kezemet és elindult.. Majd eltűnt elölem..a gép felszállt..

Hirtelen könnycseppek jelentek meg az arcomon..

- Tudom kincsem, nekem is hiányzik..de hamarosan együtt leszünk..