Csütörtök délelőtt szállt le a gépünk Új-Delhiben. Nagyon nehezen, kerülőkkel tudtunk csak haladni, míg végül elértük a hotelt. A Taj Mahal körüli kiránduló utakon haladva Sebastiannal megdöbbenve hallgattuk indiai sofőrünk válaszát, Seb azon kérdésére, hogy van-e az itteni embereknek jogosítványa.
- Tulajdonképpen nincs. Csak fizetnek érte és megkapják.
Az autóban az út alatt nem igazán akartunk erről beszélni tovább. A szállodai szobában azonban újra felhoztam.
- Kicsit megijedtem, amikor azt mondta, hogy pénzért kapják a jogosítványt az emberek.
- Igen. Ez engem is meglepett, nincs olyan sok szabály a közlekedésben, de nincs sok baleset sem. Ez olyan szervezett káosz.
- Igen, azt hiszem ez a jó megfogalmazás erre az országra. Az utak, a kerülők remélem, nem okoz gondot majd a pálya megközelítésében. A pálya.. nagyon kíváncsi vagyok a pályára is és az egész létesítményre.
- Akkor induljunk.
Először nagyon meglepett az, hogy milyen szinten tartanak a munkálatokkal. Az elszáradt füvet épp zöldre festették, amikor a pályán jártunk. Sebastian persze ebben is viccet látott és az egyik jelölőgéppel kezdett el játszadozni. Mint egy hatalmas, energikus kölyök. Én pedig mindennél jobban szeretem ezt a kölyköt. Jó az, ha a gyerek él az emberben, sőt így tud csak igazán önfeledten örülni az élet minden apró dolgának.
Délután volt még egy másik programja is. A Pirelli meghívta a pilótákat, de a meghívást egyedül Sebastian fogadta el, aki Paul Hembry-vel versenyzett abban, hogy ki képes hamarabb lecserélni egy kereket. Mondanom sem kell, hogy Sebastian nyert.
Ahol egy kicsi kis verseny is van, ha van olyan helyzet, amelyben halvány árnyéka is fellelhető a versenynek akkor Sebastiant nem lehet megállítani.
Az első péntek egy új pályán mindig nagyon fontos, hiszen lehetőséget ad tapasztalatok szerzésére és új dolgok kipróbálására is.
Mindkét gyakorlásán a második helyen zárt, a pálya nagyon elnyerte a tetszését, és persze már nem is bírt magával versenyezni akart, amire még várnia kellett.
Szeret tanulni, szereti tudni azt, hogy milyen helyen is van, s bár rövid idő jut a városnézésre, és arra, hogy kipróbálja a helyi nevezetességeket, péntek este elmentünk vacsorázni az egyik helyi étterembe a városközpontban. Mivel közel volt a szállodánkhoz gyalog tettük meg a kb. 5 perces utat.
Egyrészről hihetetlen, hogy mennyire más is a helyzet Európához képest, hogy mennyire mások is az emberek. Az ember itt meg tanulja értékelni a dolgokat, minden apró dolgot és egyszerűen élvezi az életét, mert minden elpocsékolt pillanat soha vissza nem térő esély a boldogságra.
Az indiai ételek nagyon finomak és nagyon sokfélék és nagy örömömre csípősek, fűszeresek is. Két eltérő ételt rendeltünk, így lehetőségünk volt arra, hogy mindkettőt megkóstolhassuk.
- Mennyei.. ez nagyon finom és kellően csípős is, kérsz belőle?
- Persze – s már előre is tolta a fejét és nagyra nyitotta a száját.
- Na, hogy ízlik?
- Tényleg nagyon finom. Azzal egy szép falatot szedett össze a villájára, s már emelte is a szám felé.
- ..és ez, hogy ízlik?
- Wow, ez is nagyon pikáns.
Ahogy befejeztük a vacsorát elindultunk kéz a kézben vissza a szállodába.
- Kellemes az idő, jó most itt lenni.
- Igen, én is nagyon élvezem.
- Nah, és van valami terved estére? – kíváncsiskodtam.
- Nem vagyok fáradt és szívesen sétálnék is egy kicsit még veled. Van hozzá kedved?
- Persze, bár én nem igazán efféle tervekre gondoltam.
- Vagy úgy, eszembe se jutott, hogy más terveid lennének. – mosolygott.
- Nem? – kacérkodtam. Akkor sétáljunk míg, olyan jó itt kint.
- Inkább visszamennék a szállodába és tanulmányoznám a helyi csatornákat a tv-ben.
- Nagyon vicces.
- De neked tetszik. – kacsintott.
- Ennyire kiismerhető lennék?
- Nyitott könyv vagy előttem – mosolygott.
- Csak azok ismernek, akik szeretnek.. – húztam mosolyra a számat.
- Na, most lebuktam. – hirtelen magához rántott és megcsókolt.
- Azt hiszem, tényleg el kellene halasztanunk ezt a sétát.
Csak öt percre volt a hotel, de futva, egymás kezét fogva tettük meg az odavezető utat. A szállodába érve együtt zuhanyoztunk le, majd egymás karjaiban ért minket az éjszaka.
Nagyon boldogan indult a szombat reggel. A harmadik edzést Sebastian sikeresen vette és az élen zárt.
Ezek után pedig a kvalifikáció sem okozott túl nagy fejfájást, simán nyerte és zsebelt be újabb rekordot.
Szombat este egy nagyot sétáltunk, aztán visszamentünk a hotelbe és pihentünk.
- Végre! – kiáltott fel Seb vasárnap reggel.
- Csak óvatosan- szóltam rá.
- Ne aggódj, megcsinálom.
- Érzem, tudom, hogy megcsinálod.
Sebastian soha nem hazudik nekem, innentől pedig egyértelmű volt, hogy mi történik órákkal később. Ismételten fantasztikus rajt, hibátlan kerékcserék és briliáns vezetés.
Amely a dobogó legmagasabb fokával ér fel, mint mindig, mint amikor minden rendben van és amikor minden úgy történik, ahogy megvan írva. Az efféle pillanatokat élvezni kell, és kiélvezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése