Először Franciaországba repültünk, egész pontosan Viry-be a Renault gyárba.
Sebastian, Christian és Adrian köszönetet mondtak a helyszínen is az idén kitűnően muzsikáló erőforrásaiért.
Majd Németországba mentünk, hiszen december első hétvégéjén rendezték a Race of Champions-t Düsseldorfban.
Nagyszerű pontja ez az évnek. Ilyenkor nagyon sok pilóta gyűl össze különböző kategóriákból. Móka és kacagás csupán, erről szól a hétvége.
A ROC előtt azonban volt még egy másik rendezvény is, melyet a Head and Shoulders szervezett, s ahol Seb néhány rajongójával találkozott, amellett, hogy visszaülhetett a gokartba is, ahonnan indult.
Két világbajnok egy csapatban, otthon, zsinórban a nemzet ötödik győzelméért. Jó program szombat délutánra.
A feladat persze teljesítve, hiszen Michael és Sebastian különleges győzelmet arattak, bizonyítva ezzel, hogy egy kivételes csapatot alkotnak.
Az egyéni versenyt Seb nem nyerte meg, és nem lett a bajnokok bajnoka sem, de a legkülönlegesebb vezetésért megkapta a különdíjat.
Az AutoSport Awards díjátadására Londonban került sor.
Másnap Ausztriában a Servus TV stúdiójában volt jelenése, ahol dedikált, de legfőképpen a szezonról beszélt.
Majd ismét Indiába vettük az utat, a FIA gálára, ahol Sebastian hivatalosan is megkapta a világbajnoki trófeát újra.
Örömmel és mérhetetlen boldogsággal töltött el ez a látvány.
Egy héttel később Miltonba utaztunk, egy nagyszabású show-ra.
A Red Bull Racing csapata, együtt, egy helyen, mindkét autójával és pilótájával a bázison, 60.000 ember előtt.
Kell ennél több?
S amikor ennyi jó történik azt hisszük, hogy milyen rendben van, és az ember már csak jót vár.
Mindezek után haza utaztunk és elkésztünk mi is az ünnepekre készülődni. Együtt tettük fel az égőt a házra.
Amikor is kaptam egy telefonhívást Patríciától, aki azt mondta, hogy ne aggódjatok, de készüljek fel arra, hogy rossz híre van, ismételten megkért arra, hogy nyugodjak meg, mert tényleg minden rendben van.
Fogalmam sem volt, hogy mi lehet az, ami történt, de aggódni kezdtem, és mivel ő és nem David hívott, rögtön arra gondoltam, hogy vele történt valami, s mint később kiderült okkal.
- Ne aggódj. David kórházban van, eltört a bal sípcsontja, de jól van, meg kell műteni. Megkért, hogy szóljak neked is, de leszögezte, hogy kérjelek meg arra, hogy ne aggódj, habár tudja, nem fog menni.
- Kórházban? Eltört? De, hogy történt? Miért nem ő hív?
- A meccsen, Japánban. Fájdalomcsillapítót kapott és most alszik. De jól van. Itt vagyok mellette. Nem akarta, hogy a hírekből tudd meg.
Már a beszélgetés közben elkezdtem csomagolni, ezt is, azt is, összeszedtem néhány ruhát, cipőt, és a bőröndöm már útra készen állt.
Az ágy szélén ültem, amikor Seb belépett, egy pillanatra némán megállt, majd odalépett hozzám, és megkérdezte, hogy mi történt.
- Patricía az előbb hívott, David kórházban van, eltört a lába, meg kell műteni. Seb.. én.. oda kell mennem, vele akarok lenni. Tudom, hogy lassan itt a karácsony, tudom, hogy itt kellene lennem, és azt is, hogy veled akarok lenni, szeretlek, de így nem tudok megnyugodni. Megérted?
- Szeretlek. – Azzal felállt, kinyitotta a szekrényt, belepakolt és ismét elém állt.
- Indulhatunk.
Csodálattal néztem rá. Hiszen tudta, tudta mire van szükségem. Mert amellett, hogy mindenképp David mellett akartam lenni, azt is akartam, hogy Sebastian elkísérjen és ő ezt tudta.
Felhívtam Heike-t elmondtam neki, hogy hová megyek és megkértem, hogy ne kezdjen bele a karácsonyi sütésbe, mert addigra visszaérek.
Barcelonaban rögtön a szállodába mentünk, ahol lepakoltunk, majd indultunk is tovább a kórházba. Pati pontosan elmondta, hogy hol van David, majd azt is, hogy fent van és bemehetek hozzá.
Először nem tudtam, hogy mi fogad majd, hogy reagálok, de aztán ahogy megfogtam a kilincset és rájöttem arra, hogy az ajtón túl ott fekszik bent a második férfi a világon, akit nagyon szeretek, hirtelen erővel és bátorsággal töltött el.
Így hát beléptem, bezártam az ajtót magam mögött, majd megálltam, és csak ránéztem.
David, amint meglátott vigyorgott, láttam a szemében az örömet, amely a meglepettséggel párosult.
Egyre közelebb léptem, majd a nyakát átkarolva megöleltem, s homlokon csókoltam.
- Jól nézel ki! – kezdtem.
- Ugye? Nekem is tetszik. – mosolygott.
- Nagyon megijesztettél. Tudom, hogy megkértél, hogy ne aggódjak, de tudod, hogy szeretlek, és nem vagyok erre képes… így itt vagyok, és nem mozdulok innen, míg ki nem engednek.
- Holnap műtenek, pár nappal később pedig kint leszek, de attól tartok mégis el kell menned.
- Nem akarod, hogy melletted legyek? – kérdeztem szomorkásan.
- Elfelejtetted mit ígértél nekem tavaly karácsonykor nálatok? Haza kell menned, összeszedned a családot és visszajönni hozzánk, hiszen együtt ünnepeljük az új évet.
- Nem felejtettem el, csak azt hittem, hogy a történtek után, inkább csak otthon lennétek, csak ti..és..
- Nincs és.. hogy gondolhattad? Megígérted, és be kell tartanod.
- Persze, hogy betartom.
Beszélgettünk, míg az orvos nem jött a vizitre. Majd Sebastian-nal visszamentünk a szállodába és pihentünk..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése